// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Belebukott a reformista párt reformjába, négy hónappal a megválasztása után távozik az USR elnöke

// HIRDETÉS

Mozgástér nélkül maradt Dacian Cioloş, ezért elköszön az USR vezetésétől.

Addig dagadtak az USR-n belüli feszültségek, hogy alig több mint négy hónappal a megválasztása után mozgástér nélkül maradt a pártelnök: Dacian Cioloş majdnem mindent hátrahagy az USR-ben. Legalábbis azt mondja most, hogy

  • lemond a párt elnökségéről,
  • nem fog indulni újabb mandátumért,
  • és nem is folytatja a PLUS néven futott korábbi pártprojektjét.

Az előzmény:

az USR modernizálását zászlajára tűző Cioloş kidolgozott egy javaslatot a párt struktúrájának és működésének módosításáról, majd nem fogadta el a kollégák hozzáfűzött meglátásait, végül kijelentette, hogy ő márpedig lemond, ha nem szavazzák meg. Az egyébként megosztott vezetőtestület persze, leszavazta (14-en szavaztak ellene, 11-en támogatták), ezzel elérve a pártelnök távozását.

Cioloş hétfő délutáni sajtótájékoztatóján nem sokat árult el a konfliktus valódi hátteréről, két kulcsmondat azonban elhangzott.

Egyrészt azt mondta, hogy az USR még mindig nem vonta le a koalícióból való kilépés megfelelő tanulságait (az a húzás nem bizonyult a legjobbnak a népszerűségi indexek alakulása alapján).

Másrészt azt is hozzátette, hogy az USR-t egy alternatívaként képzeli el a szélsőségességgel szemben – itt érdemes megjegyezni, hogy a törésvonal a párton belül akkor mélyülhetett el, amikor az USR az AUR-ral együtt megszavazott egy bizalmatlansági indítványt.

Korábban Cioloş azt kérte Dan Barnától, akivel megválasztása előtt együtt vezette az USR-PLUS-t, hogy tegyen egy lépést hátra. A jelek szerint, végül mégiscsak neki kellett lépnie.

Az USR vezetését ideiglenesen Cătălin Drulă parlamenti képviselő, volt szállításügyi miniszter veszi át, míg össze nem hívnak egy rendkívüli tisztújító kongresszust.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro