Az oktatási miniszter jelentős változásokat ígér.
A küszöbön álló oktatási reform a vidéki iskolákat is eléri – legalábbis ha tényleg sikerül megvalósítani mindazt, amit Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter az illetékesekkel való egyeztetés után megígért.
Eszerint a legkézenfekvőbb eszközzel próbálnák rávenni a pedagógusokat, hogy a kényelmesebb városi iskolák helyett a vidéki intézményeket válasszák: több pénzzel.
Ez nem állandó lenne persze, hanem egyszeri beilleszkedési támogatás. Viszont az összeg kecsegtetőnek tűnik: az elszigetelt, falusi iskolákba érkező pedagógusok
A legfrissebb, hozzáférhető adatok szerint júniusban 6413 lej volt a bruttó átlagbér, vagyis ilyen nagyságrendű összeget kell megháromszorozni.
Mindez jól hangzik, de azért odafigyelnek arra is, hogy ne fordulhasson elő, hogy valaki felmarkolja a pénzt, majd a következő hónapban már költözik is vissza városra: meghatároznak egy minimális időtartamot, ameddig a pótlékot kapó pedagógusnak kötelező a falusi iskolában tanítania.
Cîmpeanu merész ígéretet tett a főleg szintén a vidéki iskolákat sújtó vécégondok megoldására is. Mint ismert, sok oktatási intézményben még ma is udvar végi vécék vannak, amelyekben nincs folyóvíz.
A miniszter most azt mondja:
Ehhez az szükséges, hogy az önkormányzatok képesek legyenek a célnak megfelelően felhasználni az oktatási tárca által erre biztosított pénzösszeget.
Merthogy tavaly az erre folyósított összeg kétharmada visszakerült az államkasszába, az önkormányzatok ugyanis képtelenek voltak kiírni a közbeszerzési eljárásokat a mosdók korszerűsítésére.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centinken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!