Az új osztrák kormány ugyanis biztosítani kívánja az Olaszországhoz csatolt területen élőknek az osztrák útlevelet.
Fenntartással fogadta az olasz politika az új bécsi kormány bejelentését, miszerint osztrák állampolgárságban kívánja részesíteni az olaszországi Alto-Adige tartomány német ajkú lakosságát. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szintén bírálta a tervet, és egyúttal abbéli reményét fejezte ki, hogy Ausztria nem tart népszavazást az EU-kilépésről.
Az Il Messaggero című római napilap szerint Ausztria bejelentése „anakronisztikus, jogilag nem megalapozott, és politikai revansnak számít a szabad és határok nélküli Európában". Az újság hangsúlyozta, hogy a kétnyelvű Alto-Adige lakosai már száz éve olasz állampolgárok.
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) új koalíciós kormányának tervei szerint az észak-olaszországi Alto-Adige (az egykori Dél-Tirol, melyet az első világháború után csatoltak Ausztriától Olaszországhoz) német ajkú lakosai osztrák állampolgárságot, így útlevelet is kaphatnának. A dél-tiroli német anyanyelvű közösségről van szó, amely elsősorban a közigazgatásilag önálló státuszú Bolzano (Bozen) térségében él. Itt a több mint félmilliós lakosságnak mintegy 70 százaléka német ajkúnak vallja magát. Az osztrák állampolgárságban azonban a rétoromán nyelv egyik dialektusát beszélő ladinok is részesülhetnének.
Ausztriában jelenleg gyakorlatilag nem engedélyezett a kettős állampolgárság, Olaszországban igen.
Benedetto Dalla Vedova olasz külügyi államtitkár szerint az „etnikai alapú állampolgárság" súlyos következményekhez vezethet a szélesebb, balkáni térségben, területi követeléseket éleszthet fel, és aláaknázhatja az együttélést a multikulturális országokban. A baloldali Massimo D'Alema volt olasz kormányfő kijelentette, hogy Rómának határozottan kell fellépnie minden olaszellenes megnyilvánulással szemben.
Mario Giro külügyminiszter-helyettes emlékeztetett arra, hogy a dél-tiroliak osztrák állampolgárságát már Jörg Haider, az FPÖ néhai vezetője is felvetette, eredmény nélkül. Giro hozzátette, Róma továbbra is baráti párbeszédre törekszik Béccsel, abban a reményben, hogy az osztrák politika „nem válik európai modellé". Mario Giro szerint Ausztria - korábbi bejelentéseivel szemben - a Brenner-hágót sem zárja le, mivel az olasz határ biztonságos, migránsok „Szlovákiából és Csehországból érkeznek Ausztriába, nem Olaszországból".
Sandro Gozzi, az európai uniós ügyekkel foglalkozó olasz államtitkár Twitter fiókján azt írta, hogy az új osztrák kormánynak is tiszteletben kell tartania az európai migrációs politikát és a menedékkérők áthelyezését.
Antonio Tajani az olasz köztelevíziónak úgy nyilatkozott, „fontos, hogy az osztrák kormányprogram ne írja elő az Öxitet, vagyis az EU-ból való kilépést". Hozzátette, hogy Sebastian Kurz osztrák kormányfőt Brüsszelbe várják. Tajani szerint a dél-tiroliak osztrák állampolgársága nem az enyhülést szolgálná. „Európának sok hibája van, de a nacionalizmusok kora lezárult" - mondta Antonio Tajani.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.