Az elvileg európai uniós tagságra készülő Törökországban konkrétan betiltották a Twittert. Igen, jól látják: betiltották. A Twittert.
Blokkolták pénteken Törökországban a Twittert. A törökországi felhasználók belépés után csak a távközlési hatóság üzenetét láthatják, miszerint bírósági döntések alapján a hozzáférést megtagadják. Recep Tayyip Erdogan kormányfő már korábban kilátásba helyezte, hogy fellépnek bizonyos közösségi oldalak ellen, mert szerinte ellenzéki csoportok a lejáratására használják a felületeket. Facebookon és a YouTube-on olyan információk jelentek meg, amelyek szerint a miniszterelnök érintett egy korrupciós botrányban. Törökországban a jövő hét végén helyhatósági választásokat tartanak.
A lépés miatt több európai biztos és az Európai Parlament elnöke is élesen bírálta pénteken a török kormányt. Stefan Füle bővítési és szomszédságpolitikai biztos szerint a lépés komoly kételyeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Törökország kinyilvánította elkötelezettségét az európai értékek mellett.
„A szólás szabadsága, amely alapjog minden demokratikus társadalomban, azt is magába foglalja, hogy az emberek az államhatalom beavatkozásától mentesen oszthassák meg egymással gondolataikat és véleményüket. Az emberek számára biztosítani kell a kommunikáció szabadságát és a kommunikáció módjának megválasztására vonatkozó szabadságot is" - húzta alá Füle.
Neelie Kroes digitális területért felelős biztos Twitter-üzenetében alaptalan, értelmetlen és gyáva lépésnek nevezte, hogy Ankara blokkolta a Twitterhez való hozzáférést. „Ezt a nemzetközi közösség és a török közvélemény is cenzúrának fogja tekinteni. Mert az is"- húzta alá a holland jobboldali liberális politikus.Kroes szóvivője, Ryan Heath nem sokkal később a biztosnak egy további üzenetét is eljuttatta a sajtóhoz. Ebben ő biztosítja a török twitterezőket, hogy a bizottság az ő oldalukon áll.
„Szomorú nap a mai. Ez ellentétes a demokráciával, az európai értékekkel. Elfogadhatatlan, (Recep Tayyip) Erdogan rossz irányba tart. Ez pont az ellentéte annak, amit Törökország ígért" - szögezte le Kroes. A német Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke szintén kiemelte: a szólás szabadsága az egyik legalapvetőbb jog Európában. Ő is elítélte a történteket.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.