// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Befogadjuk a menekülteket, de utáljuk a kötelező kvótát

// HIRDETÉS

Amit az EU nyomott le a torkunkon egyeztetés helyett. Klaus Johannis nem örül.

Románia be tudja fogadni a neki szánt menekülteket, de továbbra is azon az állásponton van, hogy az Európai Bizottság által megszabott kötelező kvóták nem jelentenek megoldást a kialakult helyzetre – mutatott rá Klaus Johannis államfő szerdán.

Johannis szerint az uniós belügyminiszterek keddi tanácskozásán – Románia, Magyarország, Csehország és Szlovákia ellenszavazata dacára, illetve Finnország tartózkodása mellett – elfogadott döntés végleges, azt már „sem megerősíteni, sem megváltoztatni” nem fogja az Európai Unió állam- és kormányfőinek szerda esti rendkívüli értekezlete.

Sajnálatosnak nevezte, hogy egy ilyen döntést többségi szavazattal „erőltettek” át a tagországokkal való egyeztetés helyett, de hozzátette: Románia végrehajtja a határozat rá vonatkozó részét. Kifejtette: Románia nincs a menekültek befogadása ellen, szolidáris a nehéz helyzetbe került uniós tagállamokkal, de az Európai Tanácsban március óta következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy a menekültek szétosztása csak a tagországok önkéntes vállalása alapján történhet.

Mennyi az annyi?

Az államfő – aki két hete arról beszélt, hogy Románia nem képes az általa felajánlott 1785-ös keretnél nagyobb számban integrálni menedékkérőket – szerdai sajtóértekezletén megjegyezte: a Romániának szánt menekültek száma valójában „nem nagy”, tekintettel arra, hogy nem egyszerre fognak érkezni, hanem egy-két év alatt kisebb csoportokban.

A hazai sajtó arról számolt be, hogy a keddi döntés alapján Olaszországból és Görögországból szétosztandó 66 ezer menekült közül Romániának 2475-öt kell befogadnia, vagyis a korábbi – 40 ezer menekült szétosztását célzó – szeptember 14-én kiszabott kvótával együtt Bukarestnek 4837 menedékkérőről kell gondoskodnia.

A csörte nem állt le

Az utóbbi napok diplomáciai pengeváltására utaló újságírói kérdésre válaszolva Johannis úgy vélte: mindkét fél részéről nagyobb önmérsékletre lett volna szükség a migránsválsággal és Magyarország kerítésépítési tervével kapcsolatos román-magyar vitában.

„Az ilyen vitákkal semmit sem lehet megoldani, ellenkezőleg, bonyolítják a két ország közötti viszonyt. Az a párbeszéd, amely lezajlott, nem illeszkedett a megszokott diplomáciai keretek közé” – állapította meg az államfő.

Victor Ponta kormányfő az utóbbi hetekben számos alkalommal éles szavakkal bírálta Magyarország bevándorlási politikáját, Európa szégyenének nevezve a budapesti döntéshozókat. A vádakat Szijjártó Péter magyar külügyminiszter minden alkalommal visszautasította, szerinte a román kormányfő elveszítette önkontrollját, és egész Magyarországot megsértette.

A román elnök önmérsékletre intő megjegyzése után néhány perccel Victor Ponta a kormányülés elején szerdán újabb Magyarországnak szánt éles megjegyzést tett. Mint mondta, kormánya megteszi a szükséges előkészületeket a kötelező menekültkvóták alkalmazására: „ez egy európai, nem pedig olyan idegengyűlölő és sovén hozzáállás, mint amilyet a szomszédjaink tanúsítanak”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro