// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Bedrogozva telefont és autót lopott, de még egy kis hamis bombariadó is belefért a kalandba

// HIRDETÉS

Lehet ezt még egyáltalán fokozni?

A jelek szerint azt a célt tűzte ki maga elé egy besztercei férfi, hogy kimaxolja az egy nap alatt elkövethető bűncselekmények számát, és az eredmény alapján kijelenthető: ugyan még lehetett volna fokozni, de az eddigi teljesítmény sem lebecsülendő.

A 38 éves férfi azzal hívta fel magára a hatóságok figyelmét, hogy a 112-es sürgősségi hívószámot hívva közölte: bomba található az egyik helyi bankfiókban.

A kiérkező hatóságok természetesen azonnal kiürítették a bankfiókot, a közeli vendéglátóhelyeket, valamint a megyeháza épületét is.

Bombát természetesen nem találtak, de ha már robbanószer nem volt, tovább keresték azt a személyt, aki miatt hosszú időre fejére állt a város élete.

Néhány óra múlva rá is bukkantak az otthonában.

Mivel azonban a férfi furcsán, zavartan viselkedett, gyanút fogtak, és gyorsan kábítószertesztnek vetették alá.

Az eredmény pedig pozitív lett, vagyis a férfi drogok hatása alatt állt.

A nyomozás során aztán az is kiderült, hogy az illető a nap folyamán korábban ellopott egy mobiltelefont egy boltból.

És még nincs vége: egy gyanú szerint annak engedélye nélkül elvitte egyik ismerőse autóját, és azzal furikázott a városban.

A férfit először kórházba vitték, de vélhetően nem ússza meg ennyivel: a kalandos nap nyomán a Beszterce-Naszód megyeii törvényszéki ügyészség is nyomozást indított.

Kíváncsian várjuk, kiderül-e, hogy a nap folyamán sikerült más törvénybe ütköző cselekedetet is elkövetnie.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat
Székelyhon

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat

A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

// még több főtér.ro