// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Bár nagy divat manapság a vírustagadás, egy felmérés szerint kisebbségben vannak azok, akik nem hisznek a létezésében

// HIRDETÉS

Az azonban elgondolkodtató, hogy a megkérdezettek többsége jobban bízik a rokonoktól, barátoktól vagy a munkatársaktól származó információkban, mint a kormány hivatalos tájékoztatásában.

A szakembereket is foglalkoztatja, hogy mi az oka annak, hogy a koronavírus-járvány ennyire megosztotta a romániai – és nem csak – lakosságot. Az összeesküvés-elmétek és „féknyúzok” féktelen terjedése mellett ott van az is, hogy nem mindenki egyformán látja a járvány fenyegetését. Az sem segített, hogy a hatóságok nem túl népszerű, egyesek szerint túlzó korlátozásokkal indították a járvány leküzdését, össze-vissza büntettek, és a szükségállapot feloldása óta sem túl következetesek. Szóval

nincs azon mit csodálkozni, hogy az embereknek elfogyott a türelme.

Bár a koronavírus-tagadók minden lehetséges felületen igyekeznek hangot adni a véleményüknek, a statisztikák szerint még mindig kisebbségben vannak. A Novel Research piackutató cég felmérése szerint a romániai lakosság 33%-a hiszi azt, hogy a koronavírus nem is létezik, 12%-uk egyenesen azt állítja, hogy az egész járvány csak egy mese. A megkérdezettek 55%-a viszont nem kételkedik a koronavírus létezésében. A július 15–22. között készült tanulmány megállapítja, hogy a városi lakosság 7%-a, a falusi lakosság 16%-a vírustagadó.

Milyen információforrásban bíznak meg a leginkább a járvánnyal kapcsolatosan?

  • 56,5% a barátoktól, rokonoktól
  • 37,9% a kollégáktól,
  • 36,2% a kormánytól származó információkat tartja hitelesnek.

Nem bíznak viszont a hírességekben, vloggerekben, influenszerekben (43,5%), a közösségi oldalakban (32,5%) és a hírcsatornákban ( 28,5%).

A megkérdezettek elsöprő többségét negatívan érintette a járvány, 60%-uk mondta azt, hogy felrúgta a nyaralási az utazási terveiket, 55%-uk a társasági életben bekövetkezett változásokban érezte meg a leginkább a pandémiát. Nagyjából ugyanennyien vallották azt, hogy a koronavírus negatívan befolyásolta a pénzügyi és családi helyzetüket, valamint a személyes biztonságérzetüket. A többség nem érzett változást az egyéni vagy szakmai fejlődés, illetve a párkapcsolat szintjén.

Szóra érdemes adat még, hogy

a megkérdezettek 52,9% tart attól, hogy rohamosan nőni fog a fertőzöttek száma,

42,7% szerint újra be kell majd vezetni a szükségállapotot, 39,9% pedig a kórházak túltelítettsége miatt aggódik. A megkérdezettek egynegyede tartja reálisnak azt, hogy megfertőződhet, 20% a munkahelye elvesztésétől fél.

Végül valami pozitív: a megkérdezettek háromnegyede optimista, és bízik abban, hogy az év második fele jobban fog telni, mint az első.

A felmérést 1003 véletlenszerűen kiválasztott személy bevonásával készítették, a hibahatár 3%.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro