// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Banki alkalmazott segítségével ürítette ki egy halott számláját két váradi alvilági figura

// HIRDETÉS

Apránként mintegy 1,3 millió lej vándorolt a zsebükbe.

Nem is értjük, hogyan gondolhatta azt két ismert váradi alvilági figura és cinkostársuk, egy banki alkalmazott, hogy lebukás nélkül megúszhatják az egyik elhunyt bankszámlájának kiürítését. A bűncselekményre még 2020 márciusában került sor, amikor a 32 és a 43 éves gyanúsított hamisított dokumentumokkal és a már említett banki alkalmazott segítségével elérte, hogy egyikőjük felhatalmazást kapjon egy elhunyt személy banki ügyeinek intézéséhez.

Ezt követően nem sokat teketóriáztak: apránként 1 373 300 lejt utaltak át különböző bankszámlákra. A tranzakciók kusza szálai a 43 éves gyanúsított kezében összpontosultak, aki mellesleg egy több botrányban is érintett, Bihar megyében jól ismert adósság-behajtó.

A csalásra úgy derült fény, hogy a bank értesítette a rendőrséget a gyanús pénzmozgásokról, akik csütörtökön hat házkutatást tartottak Bihar és Arad megye területén. Laptopokat, adathordozókat, mobiltelefonokat, 55 ezer lej készpénzt és 657 tölténytartót foglaltak le.

A két gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették, többek között csalással, okirat-hamisítással, pénzmosással, informatikai rendszer törvénytelen használatával gyanúsítják őket. A banki alkalmazottal együtt hosszú éveket tölthetnek rácsok mögött, ha az eléggé egyértelműnek tűnő bizonyítékok alapján bűnösnek találják őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen
Székelyhon

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen

0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.

// még több főtér.ro