// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Banális, hogyan juttatott a csőd szélére több tucat önkormányzatot egy Hargita megyei IT-cég

// HIRDETÉS

A polgármesterek nem olvasták el a szerződést amit aláírtak, más racionális magyarázat aligha lehet arra, ami történt.

Nehéz megérteni, hogy tizenkét évvel ezelőtt hová tették az eszüket azok a polgármesterek, akik egy ismeretlen céggel, számukra rendkívül hátrányos szerződést kötöttek egy olyan szolgáltatás megrendelésére, amire valójában szükségük sem volt. Az Adevărul napilap szerint legalább 25 önkormányzat sétált bele a Hargita megyei Salamáson bejegyzett IT-cég csapdájába, de előfordulhat, hogy ennél sokkal többen is voltak, csak nem verik nagy dobra.

Minden 2008-ban kezdődött, amikor a teljesen ismeretlen Hargita megyei cégnek sikerült meggyőzni jó néhány önkormányzatot (nem csak Hargita megyében) arról, hogy szükségük van egy új honlapra és az ezzel járó webszolgáltatásokra. Közelgett a helyhatósági választás, így a polgármesterek gondolkodás nélkül aláírták a szerződést. Ebben két záradék is volt, ami gyanúra adhatott volna okot, csakhogy

eléggé sanszos, hogy ezeket el sem olvasták.

A szerződés értelmében az önkormányzat havi 99 eurót fizet a szolgáltatónak egy szoftverért, illetve igény esetén egy teljesen új honlap elkészítéséért és karbantartásáért. A legtöbb önkormányzat már rendelkezett egy honlappal, ezért is érthetetlen, hogy miért fogadták el az ajánlatot, mely később a csőd szélére sodorta őket.

A két vitatott záradék, ami miatt 12 évvel később bírósági végrehajtási eljárás indult a polgármesteri hivatalok ellen, arról rendelkezett, hogy

  • a hivatal napi 1,19%-os késedelmi díjat fizet ki amennyiben nem fizet havonta;
  • ugyanakkor az is szerepelt benne, hogy a szerződés öt évre szól, és automatikusan meghosszabbítják újabb öt évre, ha az önkormányzat nem kéri időben a felbontását.

A polgármesterek szerint a cég cselhez folyamodott, hogy automatikusan meghosszabbítsák a szerződéseket. Úgy bocsátották ki a számlákat, hogy lehetetlen legyen kifizetni időben. Ráadásul a hangzatosan beígért szolgáltatások helyett

a települések egy teljesen használhatatlan honlapot kaptak, melyet még a Google sem listáz.

Az önkormányzatok hiába próbálták törvényes úton felbontani a szerződést, illetve terelték jogi útra az ügyet, a legtöbb esetben elvesztették a pert. Arra kötelezik őket, hogy kifizessék a tartozásukat a cég felé. A Prahova megyei Secăria településnek például 1,2 millió lejt kell fizetnie az Impact Com nevű cégnek, a Constanţa megyei Hârşova 900 ezer lejt már elveszített, és még folyik a pereskedés 2,1 millió lejért. Maroskece önkormányzatát 90 ezer lej kifizetésére kötelezik, további két millió lej megtérítéséért végrehajtási eljárás indulhat ellenük.

A cég ügyvezetője nem kívánt reagálni az újságírók megkeresésére, ügyvédje pedig egy sor kérdéssel válaszolt, melyekkel arra mutatott rá, hogy egy közigazgatási szerv nem késhet 3 000 napot a kifizetéssel, amikor a szerződésben világosan benne állt, hogy 1,19% a késedelmi díj. Miért nem olvasták el a szerződést, mielőtt aláírták volna? – kérdezte az ügyvéd, és meg kell hagyni, ez a legfontosabb kérdés ebben az egész abszurd ügyben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro