Tíz nap múlva kezdődik a második Méra Világzene Fesztivál.
Olasz, lengyel, mexikói, amerikai, román és magyar zenekarok, előadók lépnek fel a második Méra Világzene Fesztiválon július 28. és 30. között a Kolozsvár melletti Mérán.
Varga Zoltán, a fesztivál egyik főszervezője helyszíni sajtótájékoztatón ismertette az esemény zenei programját. Július 27-én, a fesztivál első napján, csütörtökön lép fel az olaszországi Brigan Folk, a Lenegyelországból érkező Beltaine, és ezen a napon kerül sor a Rendhagyó prímástalálkozóra, olyan magyar sztárokkal, mint Herczku Ágnes, Pál István Szalonna, vagy Both Miklós.
Július 28-án, pénteken rendezik meg az I. Kalotaszegi prímásversenyt, amelyen a régió legjobb fiatal prímásai kelnek versenyre. Idén is sor kerül a Fölszállott a páva gálaműsorra, ezután színpadra lép a román Taraf din Naipu, Szalonna és bandája, illetve kalotaszegi zenészek.
Július 29-én, szombaton karibi dallamokat szállít a Mexikóból érkező Guajiro Calentano, ezt követi a romániai Fanfara Transilvania (RO) és a magyarországi Parno Graszt koncertje. A fesztivál utolsó napján, július 30-án a magyarországi Söndörgő, az amerikai Resonant Rogues és a Muzsikás lép a csűrszínpadra a Szarka-telken.
Bethlendi András, a Méra Világzene Fesztivál másik főszervezője a családi programokról beszélt. Idén megnyitják a fesztivál látogatói előtt a falu Bivalymúzeumát is. Az érdeklődőket a múzeum alapítója, Varga György avatja be a bivalytartás titkaiba. Dr. Tötszegi Tekla vezetésével nyerhetnek a látogatók betekintést a mérai hagyományokba, népviseletbe, a Csűrstúdióban pedig idén is dokumentumfilmekkel várják azokat, akik többet szeretnének megtudni a világzenéről, Kalotaszeg népzenei hagyományáról. A vetítéseket beszélgetések követik a filmek alkotóival. Agócs Gergely mesemondó is ott lesz, a Szarka-telken pedig a közösségi szövésre várják azokat, akik részesei szeretnének lenni a közös alkotás örömének.
A sajtótájékoztatón ehangzott: a Méra Világzene Fesztivál fontosnak tartja a helyi kultúra megőrzésének támogatását és a faluturizmus fellendítését. Ennek érdekében elindítják a kalotaszegi faragott kapuk felújításának projektjét, amely nem csupán a tárgyi kulturális örökség megmentését, hanem a szakmai tudás átörökítését is célul tűzi ki.
A KOOHO építészei (Ambrus Ákos, Barabás Dénes, Bokor Milán, Bölöni Botond és Fülöp Csenge) úgy gondolták el a fesztivál helyszín térkialakítását, hogy az egész évben kiszolgálja a Méra Évad programjait. Az udvar fő elemei már áprilisban elkészültek, a chill zone, a patak környékének rendezése, a telefontöltő pont, illetve a teljes Szarka-telek ünneplőre hangolása a fesztivál kezdetéig készül el. A térkialakítás idén is a hely szellemét és a telek hangulatát követi, formavilága visszafogott és letisztult, anyaghasználatában takarékos: főként fa, fehér textil és cserép. Emellett a fény is rendezési elemként fog megjelenni.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.