// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

Azt beszéli már az egész város: megjöttek az új villamosok, de nem indulhatnak el…

// HIRDETÉS

Valamelyik jászvásári tervező agytröszt legyintett egy-két (nem éppen) elhanyagolható apróságra.

Jászvásár polgármestere, Mihai Chirică két nappal ezelőtt büszkén írta ki a Facebook-ra, hogy tessék, megérkezett az első két, vadiúj lengyel villamos, hurrá!

A lengyel szerződést amúgy 2020-ban kötötte meg a város, összesen 16 darab PESA típusú villamosra. A szerződés értéke kábé 33,1 millió euró, ami azt jelenti, hogy egy darab járgány olyan 2,06 millió euróba kerül.

Igen ám, de akadt egy kis probléma. Mégpedig az, hogy a város egyes részein a járdaszigetek, ahol az utasok fel- meg leszállnak a villamosról, nem alkalmazkodtak maguktól az új, alacsonyabb és szélesebb kocsikhoz. Ez magyarán azt jelenti, hogy hiába röppentek be az első villamos-fecskék a városba, még próbaútra sem lehet indítani őket, ugyanis sok helyen túl magasak és szélesek a renitens járdaszigetek. És ha ez még mind nem elég, kiderült az is, hogy a járdaszigetek védőtetői is veszedelmesen kilógnak, vagyis még ha a szegélyek jók is lennének, az új villamosok simán beléjük akadnának.

A cikk írása közben hallom nagyváradi kollégámtól, hogy 2008 táján, amikor a Siemens ULF-villamosok megérkeztek Nagyváradra, kísértetiesen hasonló problémába ütköztek az illetékesek, a szó szoros értelmében.

Valakik tehát megfeledkeztek vagy éppen vállat vontak, amikor megkapták a pályára állítandó járgányok vonatkozó paramétereit. Nem baj, megjönnek és akkor majd átalakítjuk a járdaszigeteket. Ráérünk. Jászvásáron egyébként éppen így magyarázzák a kialakult helyzetet: nincsenek nagy problémák, hamar megoldják őket és akkor máris indulhatnak az új gépek. Erre mondják, hogy minden jó, ha vége jó!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro