… és egy „hegymászó” ugrasztotta a hegyi mentőket, hogy eltört a lába, de csak részeg volt.
Amint arról beszámoltunk, hosszú jogi hercehurca után idén június 29-én eltávolították a dormánfalvi önkormányzat által 2019-ben önkényesen az úzvölgyi katonai temetőbe helyezett kereszteket.
No de az ultranackók sem voltak restek: Mihai Tîrnoveanu (a Nemzet Útja nevű vérpatrióta szervezet vezére) már vagy két hete kiáltozza az éterbe, hogy július 8-án átkelnek a románok a Kárpátokon, egyenesen bemasíroznak az Úzvölgyébe és az eltávolított 50 kőkereszt helyére 150 fakeresztet plántálnak. Mert ez román föld satöbbi, satöbbi.
Nos, amint a Székelyhon helyszíni tudósításából kiderül, Tîrnoveanu mester és 100–150 fős kommandója meg is érkezett a helyszínre. A csendőrség is. De nem kellett megvédeniük a „keresztültetőket”. Mert nem zavarta őket senki. Az más kérdés, hogy esetleg a törvénytelen „keresztelést” kellett volna megakadályozniuk. Nem tették. Feltehetően a béke érdekében.
Az akció tehát békésen lezajlott. A hazafiak ügyesen elültették a 150 fakeresztet, plusz egy óriáskeresztet, plusz egy zászlórudat.
Közben Tîrnoveanu úr kifejtette, hogy amit ők tesznek, az teljes mértékben törvényes. Aki szerint nem törvényes, az bizonyítsa is be. És nem baj, ha valakik megint kiszedik az új fakereszteket. Mert akkor ők jönnek és újakat tesznek. Mert nem holmi bírósági döntés a fontos, hanem az igazság.
Hát így. Az úzvölgyi bokszmeccs első két menete lezajlott. A harmadik valószínűleg következik. Közben persze elmerenghet bárki azon, milyen klassz kis jogállam ez a Románia.
Fejlemény: Csíkszentmárton polgármestere, Birtalan Sándor időközben bejelentette, feljelentést fognak tenni a törvényellenes keresztállítás ügyében.
Aki sétált már valaha késő tavaszon Kolozsvár központjában, közelebbről a Farkas utcában, mondjuk a Babeș–Bolyai Tudományegyetemtől a református templom irányába, biztos emlékszik a hársfavirágok illatára. Ugyanis az utca két oldalán hársfák silbakoltak, silbakolnak, kisebbek-nagyobbak, ifjabbak-vénebbek.
Aki az elmúlt másfél évben járt a környéken, tudja, hogy a kolozsvári önkormányzat nagyszabású „arcfelvarrási” munkába kezdett a történelmi városközpontban, amelynek egyik fő célpontja a Farkas utca. Mára elkészültek a munka nagyobbik részével (nyilván nem ment ez sem botrány nélkül, lásd az Erdélyi Iskola szoborcsoport körüli hisztit). Na és akkor most jön a következő fejezet: a polgármesteri hivatal kiadott egy közleményt, melyben arról esik szó, hogy kitelepítik az Egyetem, Farkas és más utcákban álló fák egy részét. Mégpedig azért, mert az új járószint alacsonyabban helyezkedik el, tehát a fák gyökerei kilógnak a felszín fölé, minek következtében kiszáradnak. De nem baj, mondja az önkormányzat, a fákat amúgy sem kivágják, csak máshova telepítik és a helyükbe több fát ültetnek: hársfákat, akácfákat és ginkgo bilobákat.
A kolozsvári polgárok egy része természetesen nem érti, mi a baj megint a hosszú ideje ott álló fákkal. Hiszen a hársfák a környék természeti örökségéhez tartoznak, ugyanakkor több esetben is kiderült, hogy a fiatal fák telepítése kudarcos vállalkozás lehet, ugyanis a fiatal fák egy-két éven belül kiszáradnak.
Két következménye is lett a dolognak: az egyik egy petíció, amelyben az aláírók a régi fák kitelepítése ellen tiltakoznak (vasárnap estig 1933 ember írta alá), a másik pedig egy szombat esti helyszíni tiltakozási akció, melynek során üzeneteket ragasztottak a Farkas utcai hársfák törzsére. Az üzenetek közt ilyenek vannak: „Elítélt fa: túl sok oxigén.” „Elítélt fa: túl fiatal.” „Elítélt fa: túl vidéki.” „Elítélt fa: túl sok árnyék.” Satöbbi.
Fejlemény: civilek favédelmi akciót hirdettek meg a Farkas és az Egyetem utcában, hétfőn (július 10.) reggel kilenc órától. Egész héten át.
Kíváncsian várjuk, mit hoz a lendületesen és folyamatosan alakuló kolozsvári jövő. E tekintetben is.
Elkezdődött a turistaszezon. Az ország népe szanaszét rajzik. Többek közt a hegyekbe. És ilyenkor furcsa helyzetek is elő szoktak állni.
Például: a hétvégén történt, hogy egy férfi riasztotta a borsai (Máramaros megye) hegyi mentőket, hogy ő fent van a Radnai-havasokban és eltört a lába. Na, ez komoly dolog, ugrottak is a mentők, fel a hegyre. Megtalálták az illetőt… aki állt a lábán. Mindkettőn. Igaz, dülöngélt picit, ugyanis erősen részeg volt. Mi több, nem is akart lemenni a hegyről, hiába magyarázták neki a mentők, hogy le kéne menni, mert előbb-utóbb beköszönt az este, s talán a medve is.
Elismételjük akkor: aki hegyi túrákra indul, készüljön fel (gyúrjon keveset, vagy többet), vigyen magával megfelelő felszerelést (főleg hegymászó bakancsot, például szandál és körömcipő helyett), továbbá az Isten szerelmére, ne igyon alkoholt, amikor túrázni megy. Ugyanis az alkohol nem ad szárnyakat. Ellenkezőleg.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.