Eltávolították az úzvölgyi betonkereszteket, az RMDSZ-t is igyekeznek eltávolítani a parlamentből

Ezekhez a hírekhez képest smafu, hogy Kolozsváron ellopták az olasz U21-es labdarúgó válogatott cipőit.

Hirdetés

Nahát, ilyen is van: eltűntek a betonkeresztek az úzvölgyi katonai temetőből

Nem hiszünk a szemünk! Úgy tűnik, véget ért a jogi hercehurca az úzvölgyi katonai temetőben törvénytelenül elhelyezett betonkeresztek ügyében. Ugye, a Bákó megyei törvényszék még tavaly érvénytelennek nyilvánította a dormánfalvi önkormányzat által 2019-ben önkényesen az úzvölgyi katonai temetőbe helyezett keresztekre vonatkozó építkezési engedélyt. Persze, a dormánfalviak fellebbeztek, amely fellebbezésnek a bákói táblabíróság nem adott helyt, így hát az ítélet jogerős lett.

És most, amint egy helyszíni fotón látszik, eltűntek a keresztek. Meg az emlékmű. Meg a zászlótartó. Minden.

A Székelyhon megkeresésére Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere elmondta, a hír igaz. Őt a csütörtöki nap folyamán tájékoztatták, hogy valakik bontják a betonkereszteket az úzvölgyi katonai temetőben. Kora délután érkezett ki a helyszínre, ahol már csak a munkálatok nyomait találta. Azt egyelőre nem tudni, kik távolították el a kereszteket, de feltehetően a dormánfalvi önkormányzat utasítására történt, ami történt, hiszen  az önkormányzatnak végre kellett hajtania a jogerős ítéletet.

Per pillanat azt mondhatjuk: minden jó, ha vége jó! Persze, kíváncsian várjuk, mekkorát robban majd a hír a román médiában.

Ki akarják ebrudalni az RMDSZ-t a parlamentből is

Miután a kormányrotáció során az RMDSZ ügyesen kirostálódott a kormányból, most újabb próbálkozásnak lehetünk tanúi, amelyet a román politikai boszorkánykonyhában főztek ki. Hogy kik, azt nem tudjuk. Hogy kik adták hozzá a nevüket, azt igen.

A lényeg: a szerdai szent napon a román képviselőház asztalára került egy törvénytervezet, amelyben az áll, hogy meg kell emelni a parlamenti bejutási küszöböt 5%-ról 7%-ra, aztán ki kell dobni az ablakon az úgynevezett alternatív küszöböt (ez azt jelenti, hogy egy politikai alakulat bejuthat a parlamentbe, ha az ország négy megyéjében eléri a 20%-os küszöböt), végül pedig a választási vagy politikai szövetségek bejutási küszöbét is meg kell emelni 8%-ról 10%-ra.

Az indoklásban az áll – és ez ellen valóban nehéz érvelni –, hogy nagyobb politikai stabilitásra van szükség Romániában. Márpedig az utóbbi 20 év választási eredményei épp az ellenkezőjét mutatják: folyamatos és fokozatos politikai szétforgácsolódást. Aminek az volt például a közvetlen eredménye, hogy 2016 és 2023 között nem kevesebb, mint hét kormány adta egymásnak a kilincset a román fővárosban. A közvetett következmények pedig: gazdasági instabilitás, a külpolitikai és külgazdasági kapcsolatok gyengülése.

Na mármost: a vak is látja, hogy a parlamenti bejutási küszöb 7%-ra emelése gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormányból már kiebrudalt RMDSZ a parlament ablakán is kiesik. Vagyis eltűnik a hazai parlamenti pártok térképéről.

És akkor itt álljunk meg egy pillanatra és nézzük, kik a törvénytervezet kezdeményezői. Mindkettő régi ismerősünk. Az egyik a PSD-s Radu Cristescu, aki két évvel ezelőtt hordának nevezte az RMDSZ-t, amely horda vezérei úgy viselkednek, mint Attila hunjainak leszármazottai, vagyis ártatlan embereken gázolnak át.

A másik kezdeményező, Adrian Cozma is veterán „magyarbarát”. Ő a változatosság kedvéért PNL-s parlamenti képviselő, egyben a pár Szatmár megyei elnöke. Ő volt az, aki tavaly bejelentette, hogy a megyei pártszervezet felrúgja az RMDSZ-szel kötött helyi megállapodást, mert az RMDSZ basáskodik, hamis partner, jó viszonyt ápol a magyar kormánnyal és egyáltalán. Ő volt az is, aki szerint Szatmárnémeti magyar polgármestere egy közvécével gázolt bele a román nép latinitásába és büszkeségébe.

Hirdetés

No, hát ez a két kiváló egyéniség a fenti törvénytervezet kezdeményezője. A dokumentumot mellesleg további hét PNL-s parlamenti képviselő aláírta.

És akkor kicsit el lehet töprengeni: miről is szól ez a gesztus valójában? A román nagypolitika úgy érzi, eljött a pillanat, amikor meg lehet próbálkozni a kényelmetlen „mérleg nyelve” (értsd, RMDSZ) kiiktatásával? Vagy csak tesztelik az ötletre adott reakciókat? Vagy esetleg előhúzták egy esetleges jövőbeli alkupozíció egyik aduját? Ne feledjük, egy év van hátra a következő parlamenti választásokig. És a helyzet, úgy tűnik, valóban fokozódik.

Nehezen megy a civilizálódás: ellopták Kolozsváron az olasz U-21-es fociválogatott cipőit

Igazából azt szeretnénk, ha az ilyen típusú információk poénok lennének, nem hírek. De sajnos, egyelőre még mindig túl gyakran ez a rögvalóság.

Ugye, a 2023-as U21-es labdarúgó Európa-bajnokságot Románia és Georgia (Grúzia) közösen szervezi. És történt, hogy az Olaszország–Svájc mérkőzést Kolozsváron játszották, az Arénában, június 25-én.

A két válogatott szépen el is ment Kolozsvárra, a bíró sípjába fújt, a mérkőzést lejátszották, az olaszok 3:2-re megverték a svájciakat, örültek is a fiúk, ünnepeltek a stadionban.

És ekkor történt, hogy valaki ügyesen elcsaklizott négy (azaz 4) pár cipőt. A román sportsajtó szégyenletesnek bélyegezte az esetet, és mi tagadás, valóban az. Négy pár cipő…

Az érintettek képviselői nyilván feljelentést tettek a rendőrségen, amely ki is adott egy közleményt, melyben megállapítja, hogy hát, sajnos valóban elloptak négy pár futballcipőt, az eset körülményeit vizsgálják…

Hogy a cipők megkerülnek-e vagy sem, nagy kérdés. A szégyen viszont ezúttal a szervezőkön ragadt.

Hirdetés