Lucian Bode úgy járt, mint az elődje: szabálytalan előzés után karambolozott a hivatali autó. Kíváncsian várjuk, kiderül-e, hová sietett annyira a Miniszter Úr.
Tényleg úgy tűnik, mintha az utak összeesküdtek volna a közlekedési miniszterek ellen: tavaly nyáron a Dăncilă-kormány illetékes tárcavezetője, Răzvan Cuc szenvedett autóbalesetet, kedden pedig az aktuális szállításügyi főmuftit, Lucian Bodét szállító autó karambolozott.
Na de tudják, mi a hasonlóság a két eset között? A miniszter urakat szállító autó mindkét alkalommal szabálytalanul előzve robogott bele egy másik autóba.
Lássuk a friss ügyet, amely miatt már a katonai törvényszék is vizsgálatot indított, az ellenzék egy része pedig Lucian Bode azonnali menesztését követeli. Már egy videofelvétel is előkerült arról, amint a miniszter sofőrje villogva-szirénázva, a folytonos vonalra fittyet hányva suhan el egy hosszú autósor mellett, településen belül (Dumbrăvești, Prahova megye).
Ennek az lett a vége, hogy a minisztert szállító autó frontálisan koccant egy szemből érkező autóval, majd nekicsapódott egy kerítésnek, és kész csoda, hogy az érintettek könnyebb sérülésekkel megúszták az esetet. A felelőtlen sofőr – a kormányőrség (SPP) képviselője – azóta jogsi nélkül maradt, de továbbra sem világos, hogy a miniszter betartotta-e a hivatalos konvojokra vonatkozó szabályzatot, igényelt-e rendőri felvezetést, és egyáltalán milyen sürgős dolga volt a tárcavezetőnek abban az órában – ezt remélhetőleg hamarosan kiderítik az illetékes hatóságok.
Itt érdemes felidézni az úgynevezett Gigină-ügyet is, még 2016-ból: annak a főszereplője Gabriel Oprea volt belügyminiszter volt, aki szeretett azzal szórakozni, hogy gyakran vett igénybe rendőri felvezetést, természetesen törvénytelenül. Az egyik ilyen alkalomkor a konvojt felvezető motorosrendőr megcsúszott és életét vesztette, emiatt aztán Oprea gondatlanságból elkövetett gyilkosság miatt állt a bíróság elé. Az eset leradírozta a román politika térképéről a felelőtlen politikus nevét.
Az ügyben Klaus Iohannis államfő is megszólalt a szerdai sajtótájékoztatóján, a tőle megszokott hangnemben: szerinte nem kellett volna annyira sietnie a miniszternek, de nem is kellene lemondania az eset miatt.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.
Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.
Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.
Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.
Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.

Felborult egy autóbusz egy Kolozs megyei település közelében. Innovatív, virtuális valóságot terapeutikus céllal használó kezelést vezettek be egy romániai kórházban.