Ha az az igazságügy-miniszter mondja, aki nem tartana rossz ötletnek egy, a korrupt politikusok számára is potenciálisan előnyös amnesztiatörvényt, akkor el is hisszük neki.
Románia valamennyi feltételt teljesít ahhoz, hogy az Európai Bizottság befejezze a román igazságszolgáltatás figyelemmel kísérését - jelentette ki csütörtökön Florin Iordache igazságügyi miniszter.
A tárcavezető az Európai Bizottság küldöttségével folytatott megbeszélést, amely azért jött Romániába, hogy tájékozódjon az igazságszolgáltatás helyzetéről, ugyanis a brüsszeli uniós végrehajtó szerv hamarosan közzéteszi az igazságszolgáltatásról szóló újabb éves jelentését.
Brüsszel tíz éve, Románia és Bulgária EU-csatlakozása óta kíséri figyelemmel a két ország igazságszolgáltatásának működését az úgynevezett ellenőrzési és együttműködési mechanizmus keretében.
Románia már évek óta sürgeti, hogy kapjon határidőt Brüsszeltől az ellenőrzési mechanizmus lezárására. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tavaly februárban úgy nyilatkozott, hogy a lehető leghamarabb, még a jelenlegi uniós bizottság megbízatásának lejárta előtt létrejöhetnek ezek a feltételek.
Florin Iordache az uniós küldöttséggel folytatott megbeszélést követően elmondta: ismertette a kormány álláspontját, miszerint semmi szükség megvárni 2019-et, akár már az idén is le lehetne zárni a mechanizmust, hiszen Románia jelentős lépéseket tett a jogállamiságot biztosító intézményei megerősítése érdekében.
„Románia ebben a pillanatban elég garanciát nyújt arra, hogy az igazságszolgáltatásban tevékenykedő valamennyi intézmény jó feltételek között működjön" - mondta az igazságügyi miniszter.
A román igazságszolgáltatás működésének hiányosságai és a korrupció elterjedtsége miatt 2012-ben Franciaország és Németország megakadályozta Románia schengeni csatlakozását, később hasonló okok miatt Hollandia emelt vétót Románia schengeni tagsága ellen.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.