A Református Diákotthonból mínusz 15 fokos hidegben kirakott lány szülei és iskolájának igazgatója feljelentést is tettek az ügyben.
Gyors és határozott lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a Református Diákotthon működéséről és tevékenységéről átfogó képet kapjunk – áll a székelyudvarhelyi városháza közleményében, amelyet annak az iskoláslánynak az ügyében bocsátottak ki, akit mínusz 15 fokos hidegben tettek utcára a diákotthonból.
„A városvezetés elfogadhatatlannak tartja, hogy az iskolaváros múltjára és jelenére méltán büszke Székelyudvarhelyen ilyen esetek előforduljanak” – írja a Gálfi Árpád polgármester által szignált közlemény.
Mint a dokumentum fogalmaz, a diákotthon tevékenysége hiánypótló és jelentős mértékben hozzájárul több mint 100 tanulni vágyó fiatal ellátásához, ezért közös érdek, hogy az intézmény tevékenysége átlátható és biztonságos, a keresztény szellemiséget megélő legyen.
„Mindezért – mivel az adott intézmény a Református egyház alegységeként kért és kapott adómenteséget Székelyudvarhely Önkormányzatától – felkérjük az Egyházat és a Református Diákotthon Alapítvány vezetőségének tagjait, hogy egy közös bizottság felállításával tisztázzuk a felmerülő kérdéseket, szükség esetén pedig tegyük meg a korrekciókat, a Diákotthon jobb működése érdekében” – közli a városvezetés.
Az önkormányzati állásfoglalás előzménye, hogy hétfő este mínusz 15 fokos hidegben tettek utcára a székelyudvarhelyi Református Diákotthonból egy 16 éves székelykeresztúri diáklányt, aki az igazgató állítása szerint megsértette a kollégium házirendjét. A Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában tanuló diáklányt Porsche Éva, az iskola igazgatója fogadta be a lakásába, aki a lány apjával együtt feljelentést is tett az ügyben – tudósít az MTI.
Az esetről a Székelyhon portál számolt be szerdán. A portál cikke szerint lány kiutasításáról Dobai László református lelkipásztor, a kollégium igazgatója döntött, amiért a tanuló még decemberben nem vett részt egy olyan hétvégi programon, amely a kollégium belső szabályzata szerint kötelező. Az igazgatót az sem bírta jobb belátásra, hogy a diáklány betegsége miatt maradt távol a karácsony előtti csendes napról, és ezt orvosi igazolással is bizonyította.
Dobai László, a kollégium igazgatója azt mondta, hogy a diáklánynak december 19-én szűnt meg a diákotthonnal való mindennemű kapcsolata, és csak „emberségből” engedte meg, hogy vasárnap éjszaka még ott aludjon. A lelkész szerint a lánynak hétfőn csak a csomagjaiért kellett visszajönnie, ezt pedig „mínusz húsz fokban is megteheti”.
Kató Béla püspök a Székelyhonnak nyilatkozva sajnálatosnak nevezte az esetet. Elmondta, a székelyudvarhelyi diákotthon nem tartozik közvetlenül az egyház fennhatósága alá, így nem tudják egyházfegyelmi kérdésként tárgyalni az ügyet.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.