Megszavazta a büntető törvénykezésnek azokat a módosításait is, amelyek a PSD elnökének kedvezhetnek.
Az RMDSZ képviselőinek 13 szavazatával jött össze az a kényelmes többség, 180, illetve 181 szavazat, amellyel az alsóház ma elfogadta a büntető törvénykönyv (btk.) és büntetőeljárási törvénykönyv (betk.) azon módosításait, amelyeket tavaly nem utasított el az Alkotmánybíróság, illetve hogy kivegyék azokat, amelyeket viszont elutasított.
Legalábbis ezzel indokolja a PSD-ALDE koalíció, miért volt olyan sürgős múlt héten ezért ismét összehívni a Iordache-bizottságot, hogy abban elfogadják, majd egy napra rá a szenátusban is megszavazzák a módosításokat. A ma sürgősségi eljárással szentesített módosítások között azonban nem csak olyanok vannak, amelyek az Alkotmánybíróság szerint is törvényesek, hanem olyanok is, amelyeket
A btk.-módosítás például csökkenti az elévülési határidőket, és megszünteti a hivatali gondatlanság büntethetőségét. Az ellenzéki USR szerint mindkettő kedvez Dragneának, akinek a büntetőügyét legutóbb május 20-ra halasztották. Ebben olyan cselekményeket rónak fel neki az ügyészek, amelyeket Teleorman megyei tanácselnökként még 2006 és 2012 között követett el, azaz elévültként a bíróság akár ejtheti is a vádakat.
Az RMDSZ a betk. módosításait azért szavazta meg, mert visszaéléseket szüntetnek meg, a btk.-it pedig azért, mert ezekkel pusztán az alkotmányellenesnek talált passzusokat vették ki, érvelt Márton Árpád képviselő a Maszol.ro-nak. Bár a tavaly módosított btk.-t az RMDSZ nem szavazta meg, ma azért voksolt igennel, mert nem tettek hozzá egy vesszőt sem az Alkotmánybíróság ítéleteihez képest, erősítette meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is mai aradi sajtótájékoztatóján. Kelemen egyike volt az RMDSZ 9 képviselőjének, aki ma hiányzott a parlamentből.
Az ellenzék azt is nehezményezi, hogy az összes mostani módosítás mind a gyanúsítottaknak, vádlottaknak kedveznek, egyetlen egy sem a károsultnak vagy az áldozatnak.
A képviselőházban 165 képviselő tudja biztosítani a többséget a sarkallatos törvényeknél, a PSD-ALDE koalíciónak 158 képviselője van. Közülük ketten ma hiányoztak, egy pedig a javaslatok ellen szavazott. A jelenlévő 13 RMDSZ-képviselő nélkül is szűken, de összejött volna a szükséges többség, igaz, csak egyéni győzködés és a véletlen hatására. Victor Ponta függetlenek között ülő pártjából hárman, a 17 fős (magyarokon kívüli) kisebbségi frakcióból heten szavazták meg a büntetőjog mai módosításait. A Băsescu-féle ellenzéki PMP-ből is kapott egy szavazatot, még nem tudni, mennyire szándékosan vagy véletlenül.
A PNL és az USR már bejelentette, hogy megtámadják az Alkotmánybíróságon a mai módosításcsomagnak azokat az új részeit, amelyek korábban nem kerültek a taláros testület elé.
Az ellenzéki mémgyárak pedig már verik rendesen a port az RMDSZ-en, amiért fegyelmezetten beállt a büntetőjog kétes módosításai mögé is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.