// 2025. december 1., hétfő // Elza

Az országos rendőr-főkapitányságon szimatol a DNA, Szentgyörgyön vandálkodtak a bukaresti szurkolók – napi hírmix

// HIRDETÉS

Egy felmérés szerint a kiskorúak több mint fele külföldre vándorolna. Nézzük, mi minden történt ezen a havas tavaszi kedden.

Az országos rendőr-főkapitányságon szimatol a DNA

Sok „érdekes” közbeszerzés történt abban az átkos 2020-as évben, amikor a járványhelyzet miatt legtöbben csak és kizárólag arra tudtunk koncentrálni, hogy megússzuk a találkozást a koronavírussal, miközben egyes intézményvezetők, kórházi potentátok, ügyeskedő vállalkozók megpróbálták kihasználni a krízissel járó zűrzavart. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) képviselői ma például az országos rendőr-főkapitányság (IGPR) bukaresti székhelyén végeztek házkutatást 2020-ban elkövetett korrupciós bűntettek gyanúja miatt, közleményük szerint többek közt közbeszerzési szerződéseket vizsgálnak meg.

Ügyészségi források szerint az országos rendőr-főkapitányság érintett az ügyben, és a rendőrségi felszerelés részét képező védősisakok és elektromos sokkolók túlárazott beszerzését vizsgálják. Egy 2020 májusában kötött szerződésről van szó, amelynek alapján több mint félmillió lejért vásárolt a rendőrség négyezer sokkolót, 582 624 lejért négyezer sisakot és 259 086 lejért az autók feltartóztatására alkalmas 400 darab műszaki útzárat. A felszereléseket – ki hitte volna – Kínából vásárolta meg egy cég, majd eladta a rendőrségnek csaknem kétszeres áron. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

A kiskorúak több mint fele elhúzna az országból

Jutott mára is egy elgondolkodtató felmérés, mellyel a Mentsük meg a Gyerekeket elnevezésű nemzetközi segélyszervezet rukkolt elő, és be is mutatta ma a szenátusban. Eszerint a romániai gyerekek 55 százaléka külföldre költözne,

  • 26 százalékuk a kedvezőbb tanulmányi lehetőségek,
  • 21,9 százalékuk a romániai életkörülmények miatt,
  • 5 százalékuk pedig a családegyesítés céljából.

A közvélemény-kutatás 1098 kiskorú megkérdezésével készült tavaly novemberben és decemberben, a hibaküszöbe 3 százalékos. A felmérés arra is rámutat, hogy a gyerekek 65 százaléka felismeri ugyan a bántalmazó magatartást, de csak egyharmaduk tud megbízható személyhez vagy intézményhez segítségért fordulni ilyen helyzetekben.

Ezúttal vandálkodtak a bukaresti szurkolók Székelyföldön

Teljesen meglepő módon magyarellenes megnyilvánulások nélkül zajlott le hétfőn este a Sepsi OSK és a FCSB közti focimeccs – sajnos a bukarestiek 2–1-re győztek, a Becali csapatának a szurkolói viszont vandálkodtak egy sort, ha már ellátogattak Székelyföldre. A felsőházi rájátszás második fordulója keretében zajló meccs közben komoly károkat okoztak a stadion illemhelyén, ahol szétverték a berendezést, s több ajtót is leszakítottak. Vélhetően azért voltak idegesek, mert több mint négyszázan érkeztek a helyszínre, de mivel a vendégszektor megtelt, mindenki nem jutott be az arénába. Mindig csak a balhé…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az MTV megszűnésével egy korszak zárult le

Sánta Miriám

MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?

Szilvafák lila derengésben – huszonötödik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők
Főtér

Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők

Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen
Krónika

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen

Ezzel „helyreáll” a rend a Temes megyei településen, ahol eddig is használatban voltak a magyar megnevezések, de egy újszentesi lakos „feljelentése” nyomán eltávolították azokat.

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden
Főtér

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek
Székelyhon

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek

Három személy sérült meg csütörtök este egy Gyergyószárhegy közelében történt balesetben, mint kiderült, a sofőr nem volt józan.

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak
Krónika

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak

Oláhdellő az a Maros megyei település, ahová túl későn építettek Maros-hidat, így aki csak tehette, elvándorolt. A faluban kevesebb mint ötven református él, nemrég mégis gyülekezeti termet szenteltek, amit meg is töltötték a hívek.

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat
Székelyhon

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat

Idén Parajd és egész Sóvidék élete gyökeresen megváltozott. A bányakatasztrófa nemcsak a turizmust, hanem a helyiek mindennapjait is felforgatta. Megkérdeztük az érintetteket, hogy hogyan élték meg az elmúlt időszakot.

// még több főtér.ro