// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos

Az orosz rulett és a képességvizsga ugyanaz: sokszor csak a szerencsén múlik, milyen osztályzatot kap valaki

Volt aki elsőre 6-ost kapott matekból, de fellebbezés után 10-esre nőtt a jegye.

Két eset is megmutatta idén, hogy a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján legalább annyira számít a szerencse, mint a tudás. Mindkét eset a Gorj megyei Bâlteni településen történt: egy diáklány eredetileg 6-ost kapott matekból, egyik kollégája pedig mindössze 2,25 pontot ért el összesen. Mindketten jóval nagyobb jegyre számítottak, a diáklány pedig konkrétan összetört az eredményt látva, tűzoltó akar ugyanis lenni, oda pedig magas átlag kell. Így hát mindketten fellebbeztek. És láss csodát, a 6-osból hirtelen 10-es lett, a 2,25-ből pedig 7,90 lett. A javítótanárok egyszerűen benézték, és két fiatal élet máris (szinte) tönkre volt téve. Egy fiatal pedagógus ugyanakkor a Facebook-oldalán arra is rámutatott, hogy nem csak a figyelmetlen tanárok hibájából történhetnek ilyen dolgok, hanem – és nyugodtan mondhatjuk kórusban – mert a rendszer úgy van elszúrva, ahogy van. Egy dolgozatot ugyan elvileg két tanár is kijavít, hogy ne fordulhasson elő nagy hiba, a helyzet viszont az, hogy a tanárok zajban, megfeszített munkatempóban, nagy nyomás alatt dolgoznak, és legtöbbször „megbíznak” a kolléga javításában, sokan csak lemásolják ugyanazt, ahelyett, hogy még egyszer átnéznék a dolgozatot. Így lesz egy 10-est érő dolgozat 6-os. Ha a két tanár lelkiismeretesen végigjavítja a dolgozatot, és a végeredmény nem egyezik, akkor pár másodperc alatt egyeznek meg a végső jegyben, a lényeg, hogy minél gyorsabban menjen a dolog. Tehát a rendszer a felületességnek kedvez, ez pedig egy rakás gondot okoz. Ennyike.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro