Az immunizáció üteme az utóbbi másfél hónapban annyira lelassult, hogy az összes kitűzött cél odalett, ezért kellett újragondolni a kommunikációt (is).
Az oltáskampány hetek óta gyenge számokat produkál, a koordinációval megbízott Valeriu Gheorghiță azonban mindent elkövet annak érdekében, hogy bebizonyítsa, nem is állunk annyira rosszul ezzel az immunizálás-dologgal.
A katonaorvos szerint a fertőzési mutatókat azért sikerült visszaszorítani, mert
Sőt, az is valószínű, hogy a betegségen átesettek valós száma a többszöröse lehet annak az 1 millió 81 ezernek, amit a hivatalos statisztikákból tudunk.
A nagyvárosokban, ahol az oltási hajlandóság is magasabb, a közösségi immunitás meghaladhatja a 60 százalékot is.
így nem kizárt, hogy két hónapon belül belefutunk a járvány negyedik hullámába.
Jó hír viszont a járványfrontról, hogy egy új kormányhatározat szerint
Eddig csak azokra vonatkoztak az utazási és gyülekezési kedvezmények, akiknél legalább 14, de nem több mint 90 nap telt el a pozitív teszt óta, így most Románia is áttért az európai gyakorlatra.
A napi fertőzöttek száma egyébként rendszerint ötven körül mozog mostanában, a hétfői jelentésben viszont már csak 36 eset szerepel, de a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma is tovább csökkent (291), mint ahogy az intenzív terápiára szorulóké is (54). Az elmúlt 24 órában amúgy 12 082 személyt oltottak be, közülük 7395-en az első dózist kapták meg – ez hosszú ideje a legkisebb szám. Jelenleg a lakosság 24,15 százaléka van túl mindkét oltáson (4 662 084 személy).
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.

További híreink: felröppent a hír, hogy Bolojan lemond, de hamar cáfolták, az extrém meleg után pedig hirtelen lehűlés várható a hétvégén.