// 2024. október 4., péntek // Ferenc
bűncselekmény

Az olasz álorvos egyik segítője is rács mögött marad

Eső után köpönyeg, de legalább észbe kaptak.

Ha már két évig hagyták a román hatóságok, hogy egy olasz álorvos két évig plasztikai sebészt játsszon az országban, legalább utólag igyekeznek szigorúan fellépni: szerdán 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték az egészségügyi igazgatóság egyik alkalmazottját azon három közül, akik többek között okirat-hamisítás útján is lehetővé tették az egyébként nyolc osztályt végzett volt parkolóőr számára, hogy a szépülni vágyó román páciensek arcát és egyéb testrészeit szabdalja.

Az egészségügyi hatóság két másik alkalmazottja, valamint egy másik személy, aki ügyvédként tevékenykedett, holott erre nem lett volna joga, csupán jogtanácsosként működhetett volna, bűnügyi felügyelet alá került.

A Matthew Mode művésznéven alkotó, valójában Matteo Politi névre hallgató álorvos év eleji elfogása óta előzetesben várja, hogy még hány cinkosa válik sorstársává.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok
Székelyhon

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok

Elhatárolódik az Udvarhelyen történt verekedéstől a Benedek Elek-iskola vezetősége, az incidens nem a tanintézet rendezvényén, hanem az azt követő buli lezártával történt. A Jungle Club tulajdonosa leszögezi, a lokálon kívül estek egymásnak a felek.

// még több főtér.ro