// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Az oktatási miniszter kiadott egy rendeletet, amely rögtön két kormányrendeletet is megszeg

// HIRDETÉS

Így aztán a diákok nem jogosultak egyszerre több ösztöndíjra.

Nem sokáig örülhettek az ösztöndíjra jogosult diákok és szüleik annak a szeptemberben kiadott oktatási miniszteri rendeletnek, amely értelmében a szociális ösztöndíjra jogosult diákok kaphatnak Pénz a gimnáziumra elnevezésű és szakmai ösztöndíjakat is.

Kiderült ugyanis, hogy a még Sorin Cîmpeanu minisztersége idején kiadott rendelet nem igazán teljesíthető, lévén hogy két korábbi kormányrendelettel is ellentétes.

Ezt a pedagógus-szakszervezetek jelezték is, mondván: a vonatkozó kormányrendeletek szerint

a diákok nem kaphatnak egyszerre többféle ösztöndíjat.

Tehát aki szociális ösztöndíjas, az a másik kettőre nem jogosult.

Most az oktatási tárcánál is felébredtek, és Florian Lixandru államtitkár kerek perec ki is jelentette: természetesen ebben az esetben is érvényesül a klasszikus elv, miszerint a jogszabályok között szigorú rangsor áll fenn: a törvények elsőrendűek, őket követik a kormányrendeletek, a miniszteri rendeletek pedig csak a harmadik helyen állnak.

Vagyis elrendelhetett a miniszter bármit,

ha az ellentétes egy kormányrendelettel, akkor semmit sem ér.

Az államtitkár elismerte: a miniszteri rendeletben hibát ejtettek, de már el is küldték a Hivatalos Közlönynek a hibaigazítást, csak még nem hozták le.

Úgyhogy a jogosultaknak kár reménykedniük. Igaz, még azt a pénzt is késve kapják mostanában, ami jár nekik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro