// 2024. október 5., szombat // Aurél

Az okos város butasága: nincs hiány elektromos buszokból, csúcsidőben mégis a régi tragacsokat használja Kolozsvár

Miközben a kincses város európai szinten is irigylésre méltó flottával büszkélkedik, még mindig indokolatlanul sok gázolajjal működő régi busz közlekedik, főleg csúcsidőben. Mi a magyarázat erre?

Aki gyakran buszozik Kolozsváron, esetleg rendszeresen megfordul a végállomások környékén, már megfigyelhette, hogy még mindig indokolatlanul sok régi típusú, gázolajjal működő jármű jön-megy a városban, főleg csúcsidőben, míg az elektromos buszok szépen egymás mellett sorakozva töltődnek a közszállítási vállalat parkolóiban. A jelenséget ismerjük. Az önmagát okos (smart) városként számon tartó Kolozsvár elöljárósága szeret azzal büszkélkedni, hogy Románia legnagyobb elektromos busz-flottájával rendelkezik, ahogy azzal is, hogy az országban elsőként tett erőfeszítéseket egy környezetkímélőbb tömegközlekedés megalapozására. Az olyan „apró” szépséghibákról már kevesebb szó esik, hogy a hatszázezer eurós elektromos buszoknak mindössze a fele közlekedik csúcsidőben,

a többi vagy töltődik vagy szervizelésre szorul.

Az Euro 3-as buszok az állomány 44%-át teszik ki, a többi elektromos busz. A közszállítási vállalat (CTP) tájékoztatása szerint csúcsidőben 24 elektromos busz szállítja az utasokat, mivel az éjszakai lassú töltés mellett szükség van ezek nappali – lassú és gyors – töltésére is, annak függvényében, hogy a működés mennyi energiát használ el (a belső világítás, az utastájékoztató, a légkondicionálás, a fűtés, stb. egyaránt meríti a buszokat). A buszok beosztását úgy alakították ki, hogy a nappali töltést is beütemezték. A sajtó által megkérdezett közlekedési szakértő, Tudor Măcicăşan azonban azt állítja, hogy 10-15 perces nappali töltés bőségesen elegendő volna, ezzel a csúcsidőben közlekedő elektromos buszok számát 35-re lehetne emelni. Zilahon, Tordán vagy Brassóban egyébként a buszsofőrök két váltásban dolgoznak, és egész nap használják az elektromos buszokat, akár 18 órán át – tette hozzá.

Hasonló a helyzet, csak a kifogás más a villamosok esetében is.

A 28 modern, darabonként több mint 2 millió euróba kerülő villamos közül tavaly a CTP csak 12-őt használt rendszeresen a csúcsidőben. A magyarázat egyrészt az, hogy a pandémia miatt kevesebben közlekedtek, másrészt pedig az, hogy éppen most cserélik le a teljes flottát, ami fokozatos és időigényes folyamat. Cégül még egy sokat mondó adat: az elektromos buszok romániai Mekkájában tavaly 4300 tonna gázolajat használt el a tömegközlekedési vállalat, mintegy 20 millió lej értékben. Elektromos energiára 13 millió lejt költöttek.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro