// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Az ingázó diákok isszák meg a levét, hogy az ország vezetői nem képesek rendet teremteni egy törvény körül

// HIRDETÉS

Közös állásfoglalásukban a diákok, szülők és pedagógusok keményen kiosztották mindazokat, akik felelősek a diákutaztatás körüli káoszért.

Precedens nélküli összefogás alakult ki a romániai ifjúsági szervezetek, diáktanácsok és szülői és pedagógusi szövetségek között az ingázó diákok ingyenes szállításának megszervezéséért. Több szervezet, köztük a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége is azt kéri a honatyáktól, hogy mihamarabb találjanak megoldást a 2019/51-es számú sürgősségi kormányrendelet problémájára, hogy lehetővé váljon az iskolába való ingázás költségeinek megtérítése.

A több ezer ingázó diákot negatívan érintő törvényt Románia jövőjét veszélyeztető támadásként értelmezik, miközben arra figyelmeztetnek, hogy enélkül is aggasztó méreteket ölt az iskolaelhagyás jelensége az országban. Az Eurostat adatai szerint Romániában 380 ezerre tehető azon 3 és 17 év közötti diákok száma, akik nem látogattak semmilyen tanintézményt 2019-ben, miközben az EU tagállamai közül Románia fordítja a legkisebb összeget oktatásra.

Ebben a kontextusban az 51-es kormányrendelet, mely egy közszolgáltatást kereskedelmi szolgáltatássá változtatott, rendkívül káros, ráadásul az európai rendelkezésekkel sem összeegyeztethető. A diákképviselők ezért azt kérik a törvényhozóktól, hogy mihamarabb oldják meg a jogszabály okozta problémákat.

A törvényhozók és a kormány egyformán kivette a részét abban, hogy gyakorlatilag követhetetlenné vált, mi is a helyzet jelenleg ezzel a törvénnyel, illetve milyen módosítások is vannak folyamatban. Az Orban-kormány tavaly decemberben vállalt felelősséget a törvénytervezet módosításáért, hogy lehetővé váljon az iskolába való ingázás költségeinek megtérítése, de a PSD alkotmányossági kifogást emelt ellene, azzal érvelve, hogy a parlament az egyetlen jogalkotó szerv, a kormány pedig nem szakíthat félbe egy törvényalkotási folyamatot. Az alkotmánybíróság január végén alkotmányellenesnek ítélte meg az Orban-kormány felelősségvállalással elfogadott törvényét, mire a kormányfő kijelentette, hogy sürgősségi kormányrendeletet fog kibocsátani a probléma megoldására.

Míg a döntéshozók „meccse” tart, addig diákok ezreit érinti negatívan, hogy fizetniük kell az ingázásért, nem csoda tehát, hogy a diákszervezeteknek elegük lett a teketóriázásból, és határozottan felszólították az illetékeseket, oldják meg végre a problémát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro