// 2025. november 12., szerda // Jónás, Renátó

Az illetékesek visszatáncoltak: „gen” helyett mégis „sex” lesz az e-személyin

// HIRDETÉS

Ha az ortodox egyház felháborodik valamin, a hatóságok rögvest korrigálnak…

Hogy a széljobb AUR kritizálta az új e-személyi tervét, az hagyján, de amikor a rettegett ortodox egyház is felháborodott, amiért a biológiai nemet jelentő eddigi „sex” megjelölés helyett az EU által szorgalmazott társadalmi nemet jelentő „gen” kifejezés kerülne fel az új okmányokra, az illetékesek úgy visszatáncoltak, mint Michael Jackson.

via GIPHY

A belügyminisztérium lakosságnyilvántartó főosztályát vezető Cătălin-Aurel Giulescu pénteken elmondta, hogy a felhördülést figyelembe véve úgy döntöttek, a „gender” helyett mégis marad a „sex”, és minden nemzetféltő megnyugtatására felkerül a jó öreg román trikolór is az új kártyákra.

Sőt!

Mint tudjuk, a román hatóságok annyira simulékonyak, hogy az állampolgár választhat, hogy csipes személyit kap, amely az útlevelet is helyettesíti majd az EU-n belül, vagy csip nélkülit, úgynevezett egyszerű személyit, amellyel nem utazhat ugyan, de legalább nincs rajta csip. (Mondjuk ez a csipfóbia elég érthetetlen abban a világban, ahol minden csipfóbiás az okostelefonján olvassa az összeesküvés-elméleteket, de oké.)

Szóval az utóbbira, vagyis az egyszerű személyire olyan nemzeti jelképek is felkerülnek, amitől az egyszeri AUR-osnak rögvest román könnybe lábad a szeme.

via GIPHY

Felkerül rá a himnusz első két sora, az elmaradhatatlan zászló mellett a címer, valamint a bukaresti Athenaeum épülete és a máramarosi öv is.

Mint ismeretes, a legelső e-személyiket Kolozsváron fogják kibocsátani egy úgynevezett „kísérleti projekt” keretében, amely az év végéig tart.

Ha még sokan beleszólnak a folyamatba, a végére úgy átalakul az EU-konform személyink, hogy az EU rá se fog ismerni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro