Ezért aztán hivatalosan is keresteti.
Számos furcsaság esett már meg Elena Udrea egykori nagy hatalmú idegenforgalmi és fejlesztési miniszter ügyében, aki eddig kétszer is külföldre menekült az ellene zajló korrupciós perekben született jogerős ítéletek elől, de a jelek szerint a tragikomikus események sorozatának még most sem akaródzik véget érni. Mint ismert, Udrea néhány hete Bulgáriába szökött a Bute-gála ügyében született, hat év szabadságvesztésről szóló ítélet elől, de ezúttal nem volt szerencséje, mint néhány éve, amikor Costa Ricáig meg sem állt: mivel a román hatóságok idejében kiadták ellene a nemzetközi körözést, Bulgáriában őrizetbe vették, még mielőtt Görögországba ért volna. Azóta is őrizetben van Bulgáriában, mivel a román fél a kiadatását kérte. Alapfokon ezt az illetékes bolgár bíróság jóvá is hagyta, de Udrea fellebbezett, többek között arra hivatkozva, hogy a romániai börtönökben embertelen viszonyok uralkodnak. Mivel a bolgár bíróság a jogerős ítélet meghozatala előtt többet között erről is tájékozódni kívánt, elhalasztotta a kiadatásról szóló ítéletet. Udrea így azóta is kiadatási őrizetben van. Csak azt nem tudni, hol.
Ez úgy derült ki, hogy Udrea ellen nem a Bute-ügy az egyetlen korrupciós vád, egy másik ügyben is zajlik a pere. Ebben az a vád ellene, hogy ötmillió eurós kenőpénz fejében közben járt annak érdekében, hogy a Hidroelectrica hatályban tartson több olyan szerződést, amelyek egy Bogdan Buzăianu nevű üzletembernek kedveztek. A bukaresti ítélőtáblán hétfőn lett volna a tárgyalás újabb fordulója, a bíró pedig megkérdezte Udrea ügyvédjét, hogy hol van a védence, mivel be akarta idézni őt kihallgatásra. Az ügyvéd viszont azt mondta:
Mivel a kiadatási eljárásokkal foglalkozó bukaresti törvényszék sem közölte, hogy a bolgár hatóságok pontosan hol tartják őrizetben Udreát, a bíró közölte: kénytelen európai körözést kiadni, hogy kiderüljön, hol van az exminiszter, akinek kiadatásáról akár már kedden dönthetnek a bolgár illetékesek. De valamiért az az érzésünk, hogy az Udrea-saga még számos meglepő és mulatságos fordulatot tartogat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.