// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Az időjárás miatt nem lehetett elindítani az újabb vakcinaszállítmányt Románia felé

// HIRDETÉS

A kormányfő megnyugtatott, hogy ez nem befolyásolja az oltási kampány menetét.

Erős széllel kísért hóvihar tombol Németországban, ami megakadályozta azt, hogy felszálljanak a Romániába újabb adag koronavírus elleni vakcinát szállítani készülő repülőgépek. Ez lett volna a nyolcadik szállítmány a Pfizertől, amit a tervek szerint a bukaresti, kolozsvári és temesvári reptéren keresztül juttattak volna el a regionális raktárakig, onnan pedig az oltóközpontokig.

Elviekben Bukarest 53 820 dózist, Brassó 19 890 dózist, Kolozsvár 23 400 dózist, Konstanca 16 380 dózist, Craiova 16 380 dózist, Iaşi 22 230 dózist és Temesvár 11 700 dózist kap a rakományból. (Érdekes, hogy ismét a Bánságba irányozták elő a legkevesebb oltást, miközben Temes megye az egyetlen az országban, mely továbbra is vörös zónába tartozik.)

Florin Cîțu kormányfő szerint aggodalomra semmi ok, egy-két napon belül megoldódhat a probléma, és amúgy is emlékeztető oltásként használják majd fel a Pfizer készítményeit, tehát nincs szükség újraütemezésre. Ugyanakkor tárgyalnak a védelmi minisztériummal annak a lehetőségéről, hogy saját gépeket küldjenek a szállítmány után.

Németországban egy sarkvidéki eredetű viharfront és egy délről érkezett légörvény találkozása okozta a kiadós csapadékot és a rendkívüli erejű hófúvást. Lipcsében a 30 cm-t is elérte a lehullott hó mennyisége. Az utak nehezen járhatóak, sok helyen az egy métert is meghaladó magasságú hótorlaszokat emelt az erős szél. Az ország nyugati részén több autópálya-szakaszt lezártak. A meteorológusok szerint a rendkívüli idő hétfőig tart, enyhülés pedig szerdától várható.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro