// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Az erdőben termesztették a vadkendert Kolozs megyében, Aradon egyszerre három drogterjesztő bandára is lecsaptak

// HIRDETÉS

Mindez egyetlen nap termése a rendőrség szerint. Rengeteg pénzt is lefoglaltak.

Egyre több munkát adnak a kábítószer-termesztéssel és -terjesztéssel foglalkozó bűnözők a rendőrségnek, ezúttal egy napon belül Erdély fővárosából és a Partiumból is jókora drogfogásról számoltak be.

Kolozs megyében három férfira csapott le csütörtökön a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyészség (DIICOT), miután a gyanú szerint vadkender-ültetvényt tartottak fenn.

Az ügyészek szimata nem csalt: rajtaütöttek a gyanúsítottakon, amikor azok éppen 1,2 kilogrammnyi kannabiszt szállítottak autójukban.

Mint kiderült, egy közeli erdőben, a világ szeme elől elrejtve hozták létre a vadkender-ültetvényt,

a rendőrök összesen 41 növényt foglaltak le, amelyek 24 kilót nyomnak.

De találtak ennél többet is a házkutatások során: további, több mint egy kilogrammnyi vadkender mellett 35 gramm Metiléndioxi-metamfetamint (MDMA), hallucinogén gombákat, valamint nem kevés pénzt is találtak, ami minden bizonnyal a kábítószerek eladásából származott.

Konkrétan 56 000 lejt, több mint 600 eurót, 300 amerikai dollárt és 210 font sterlinget vettek lajstromba.

A három gyanúsított közül kettőt őrizetbe vettek.

Arad megyében még nagyobb fogásról számoltak be a DIICOT ügyészei: egy nap alatt három drogterjesztő bandára csaptak le.

A nagyszabású akció során 40 házkutatást tartottak, és 52 személyt állítottak elő,

akik közül 14-et őrizetbe is vettek,

a többiek ellen szabadlábon zajlik eljárás.

A házkutatások itt is szép eredménnyel jártak: 1,6 kilogramm vadkendert, 400 gramm kokaint, 250 gramm kristályos állagú hallucinogén szert, valamint 30 gramm hallucinogén gombát találtak, valamint két, engedélyköteles légpisztolyt.

Itt sem hiányoztak a jókora pénzösszegek: 119 190 lejt, 23 885 eurót, 400 dollárt, 30 000 forintot és 30 gramm aranyat is lefoglaltak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro