// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Az erdélyi szászok legfontosabb történelmi alakjának szobrát sem kíméli a román „tolerancia”

// HIRDETÉS

A recept ismerős: az alaptalanul romángyilkosnak kikiáltott Samuel von Brukenthal szobrát piros-sárga-kékre mázolta egy IQ-bajnok.

Szinte kereken egy hónappal ezelőtt avatták fel az erdélyi szászok egykori fellegvárában, Nagyszebenben Samuel von Brukenthal szobrát, mely úgy kiverte a román nacionalistáknál a biztosítékot, hogy azóta egy tüntetést és egy szoborgyalázást is összehoztak a szobor elleni tiltakozásképpen. A Nagyszeben főterén felállított, Deák Árpád nagyváradi szobrász által megformált alkotást szombat hajnalban egy ismeretlen férfi piros-sárga-kék festékkel összemázolta, és egy nejlonszatyort akasztott rá. Pechére a térfigyelő kamerák rögzítették a rongálást, így már csak idő kérdése, hogy a rendőrség beazonosítsa az elkövetőt.

A szerveket reggel 8-kor értesítették a rongálásról, melyre 6 körül kerülhetett sor. Máris azon vannak, hogy elfogják a tettest, közölték a sajtóval.

Samuel von Brukenthal 1774 és 1787 között Erdély kormányzója volt, de könyvtárosként, műgyűjtőként, kastélyok és paloták építőjeként is számon tartják. A nagyszebeni lakosság azért is becsüli, mert hagyatékának köszönhetően alakulhatott meg a városban Erdély egyik első múzeuma. Jelentőségének elferdítéséhez bizonyos mélyromán körök nem rettennek vissza egy kis történelemhamisítástól: bár a történészek (a románok is) rendre cáfolják, hogy a bárónak bármi köze lett volna az 1784-es erdélyi parasztlázadás leveréséhez, illetve Horea, Cloşca és Crişan kivégzéséhez, ez nem hatja meg a valóságtól elrugaszkodott hazafikat, akik romángyilkosnak tartják.

A recept már bevált más, az erdélyi magyarság számára fontos történelmi személyiségekkel szemben is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro