Állami támogatások ide vagy oda, az árak várhatóan nemigen csökkenek majd.
Igaz ugyan, hogy az állam szubvenciókkal igyekszik könnyíteni azokon a terheken, amelyeket a növekvő energiaárak rónak a lakosságra, de azért a fogyasztók is visszafoghatják magukat egy kicsit – ezt üzeni Virgil Popescu energiaügyi miniszter. A tárcavezető vasárnap este megveregette egy kicsit a saját és a kormány vállát, hogy február elsejétől nagyobb mennyiségű földgázt és villanyt használhatunk havonta úgy, hogy az állam beszáll a rezsiköltségbe, de azért a számlák nagysága az embereken is múlik. Popescu felidézte, hogy elsejétől az áram esetében 300-ról 500 kilowattra emelték a havi mennyiséget, ami után kompenzáció jár, míg a földgáz esetében 200-ról 300 köbméterre. Így aki nem haladja meg a megszabott áramfogyasztást, kilowattonként 0,68 lejt fizet, de aki meghaladja ezt a szintet, 1 lej helyett annak is csak 80 banit kell fizetnie. Popescu azt is elmondta, hogy januárra még nem érvényes ez a kompenzáció, de
A miniszter egyben jó tanácsokat is osztogatott: egyrészt azt mondja, aki elégedetlen az árakkal, könnyen és gyorsan, online ügyintézéssel szolgáltatót válthat, másrészt viszont
hiszen így még alacsonyabbak lehetnek a számlák. Amiben persze igaza van, de azért a többség vélhetően eddig sem ész nélkül égette a gázt, csupán elviselhető hőmérsékletűre szerette volna kifűteni a lakását. A miniszteri figyelmeztetés viszont utalásként értelmezhető arra, hogy a kompenzációk a hideg időszak elmúltával megszűnnek, az energiaárak viszont egyáltalán nem biztos, hogy csökkennek, sőt.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.