// 2024. október 5., szombat // Aurél
Románia

Az ellenzék azt hiszi, leváltotta Dragneát a képviselőház éléről

Eljátszották, hogy leváltják, és most azt állítják: komoly volt.

Hihetetlen, szánalmasan röhejes, agyzsibbasztóan tragikomikus jelenetek zajlottak szerdán délelőtt a bukaresti képviselőház falai között.

Amelyek amúgy sok botrányt láttak már, de a mostaninál durvább színjáték még nemigen zajlott az ülésteremben.

Az egész azzal kezdődött, hogy az ellenzék Liviu Dragnea házelnök és Florin Iordache alelnök leváltását javasolta – mindketten a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) képviselik, előbbi egyenesen az elnöke – , így tesztelendő, kikre támaszkodhat a kormánykoalíció, miután hétfőn négy PSD-s képviselő kilépett a pártból, így a koalíció a többséghez szükséges 165 képviselő helyett csupán 163-mal rendelkezik.

Elvileg, hiszen a nemzeti kisebbségi frakció mindig a kormányoldalt támogatja, és az RMDSZ is parlamenti megállapodást írt alá velük.

Florin Iordache ülésvezető elnök közölte: nem bocsáthatja szavazásra a leváltásról szóló javaslatokat, hiszen azok házszabályellenesek. Az ugyanis rögzíti:

a házbizottság bármely tagját – így az elnököt és az alelnököket is – csakis azon frakció vezetőjének a javaslatára hívhatják vissza, amely a tisztségre jelölte őket.

Mivel pedig a PSD frakcióvezetőjének esze ágába sem jutott ilyesmi, Iordache nem engedett, az ellenzéki honatyák hangoskodni kezdtek, a botrány pedig egyre inkább elhatalmasodott. 

Az ellenzék azzal állt elő, hogy a kormánytöbbség elolvadása nyomán a parlament szuverén döntéseket hozhat, a házszabályt is módosíthatja, ám Iordache inkább az ülés felfüggesztése mellett döntött.

Ekkor Marilen Pirtea, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, aki egyben a képviselőház alelnöke,

önhatalmúlag a pulpitusra lépett, és szavazásra bocsátotta Dragnea és Iordache leváltását. Ezt az ellenzéki honatyák kézfeltartással megszavazták. Iordache közben figyelmeztette őket: csak röhögtetik magukat,

de ezt követően tényleg kiálltak a nyilvánosság elé, azt állítva: leváltották a szocdem házelnököt.

Iordache viszont – miközben a parlamentarizmus szomorú napjának nevezte a történteket – jelezte: az ellenzék házszabályt sértett, és természetesen senki sem váltott le senkit.

Folytatása következik, a forgatókönyvön már dolgoznak az abszurd humor nemzetközi nagyágyúit is megszégyenítő román politikusok.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro