Egy nyilvánosságra került felvétel szerint megint szabályt szegett.
Bár Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert épp a napokban bírságolták meg, amiért nem viselt maszkot a parlament épületében, előfordulhat, hogy megint a zsebébe kell nyúlnia.
Történt ugyanis, hogy vasárnap délután sajtónyilatkozatot tett élő adásban, előtte pedig nem viselt maszkot, miközben több személlyel – köztük a tanácsosával és az operatőrrel – tartózkodott együtt zárt térben.
Ez úgy derült ki, hogy a nyilatkozat előtti pillanatokat is rögzítették, amikor a miniszteren már nem volt maszk, és éppen azon dilemmázott, hogy vajon tegye-e fel.
A miniszter konkrétan azt mondja:
Bár először a tanácsosa is hajlik arra, hogy nem kell a maszk, később rászól, hogy egy időre tegye fel, amit a miniszter végül nem tesz meg.
Közvetlenül a bejelentkezés előtt aztán ismét morfondírozni kezd, majd arra a következtetésre jut: egyedül van – legalábbis a képen, hiszen rajta kívül többen is tartózkodnak a helyiségben –, így nem kell a maszk.
Kérdéses, az illetékes hatóságok mit szólnak mindehhez, miután múlt héten 1500 lejre bírságolták a minisztert a maszkhasználat zárt térben történő elmulasztása miatt.
Ráadásul nem csak emiatt főhet a feje:
és akad, aki burkoltan, más pedig kevésbé burkoltan a fejét követeli.
Florin Cîțu miniszterelnök ugyan nem mondta ki konkrétan, hogy Voiculescura céloz, de arra utalt, hogy valakinek vállalnia kell a felelősséget a botrány miatt, és azt mondta: látni akarja, van-e még becsület ebben az országban.
Lucian Bode belügyminiszter hétfőn elfogadhatatlannak nevezte a pénteki akciót, de van olyan liberális politikus is, aki keményebben nekiment az USR-PLUS-os miniszternek.
Florin Roman képviselő például kijelentette: semmilyen közösséget nem vállalnak a szerinte hibát hibára halmozó Voiculescuval, Ben Oni Ardelean, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke pedig egyenesen a leváltását követelte.
Az USR-PLUS viszont jelezte: Voiculescu nem megy sehova, a pártszövetség egyértelműen támogatja.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.

További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.