Vigyázzunk, kiknek adományozunk, mert könnyen átverhetnek bennünket.
Ahogy sajnos várható volt, az Ukrajnát fenyegető humanitárius katasztrófa árnyékában is vannak, akik csak a pénzkereseti lehetőséget látják a menekültek szenvedésében, és arra használják fel a segítő szándékú emberek szolidaritását, hogy saját zsebüket megtömjék. Az országos kiberbiztonsági igazgatóság arra figyelmeztet, hogy az ukrajnai menekültek ürügyén a csalók hitelesnek tűnő e-mailben próbálkoznak pénzt kicsikarni a gyanútlan internetfelhasználóktól. A levelet Amin Awad írja alá, aki egy létező személy, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága közel-keleti és észak-afrikai irodájának igazgatója. Természetesen semmi köze a csalókhoz, nevét tudta és akarata ellenére használták az átverésben. A kiberbiztonsági hivatal már a konfliktus kezdetekor számított rá, hogy mint minden aktuális krízist, a háborút is felhasználják az internetes szélhámosok. Elég volt pár nap, hogy a bűnözők kitalálják az új csalási módszert, létrehozzanak egy nehezen lenyomozható e-mail címet (ukrarelief@unations.com), melyben az Ukraine Crisis Relief Fund nevében kérnek adományokat. A pénzt egy digitális pénznemek tárolására alkalmas bitcoin-pénztárcába kérik utalni. Megtévesztő lehet, hogy sok online adománygyűjtő platform létezik, például a GlobalGiving, de ezen keresztül nem kriptovalutát kérnek, és nem is küldözgetnek e-maileket. A baj az, hogy a csalók elbátortalaníthatják azokat, akik ténylegesen segíteni szeretnének, így kevesebb adomány érkezhet a rászorulóknak. Az sem mellékes, hogy jó reputációval bíró jótékonysági szervezetek kompromittálódnak. A szakértők figyelmeztetnek: az angol nyelvű levelek rengeteg nyelvtani hibát, helytelen megfogalmazást tartalmaznak. Szerencsére a szolgáltatók egy része felismeri az e-mail címet, és még a megnyitás előtt figyelmeztet a rizikóra. A szokásos óvatosságra intés mellett a kiberbiztonsági hivatal kéri, hogy a csalásgyanús internetes megkereséseket jelezzük a 1911-es telefonszámon vagy az alerts@dnsc.ro e-mailen. Ez az első nemzetközi csalási próbálkozás, melyet lelepleznek, remélhetőleg nem csak a módszert, hanem azokat is, akik kitalálták.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.