// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Az autonomisták nehézkesebben zajló határátlépése ellen emelt szót Izsák Balázs

// HIRDETÉS

Az SZNT elnöke a belügyminiszterhez fordult, hogy töröljék őt és az erdélyi autonómiamozgalmak hangadóit a politikai nézeteik miatt nyilvántartott személyek listájáról.

Nyílt levélben kérte kedden Carmen Dan belügyminisztertől Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, hogy töröljék őt és az autonómiakövetelések hangadóit a nyilvántartott személyek listájáról. Mint írja: az elmúlt években számtalan esetben tapasztalta a határrendészet kitüntetett figyelmét, amikor átlépte Románia határát.

Volt, amikor feltartóztatták a gépkocsit, amelyben utazott, más esetekben a személyazonosságát ellenőrző határrendész a számítógép meghibásodására hivatkozva tartóztatta fel, míg felettesétől a személyére vonatkozó eligazítást nem kapott. Hozzátette:

a határátkelésre vonatkozó romániai törvényeket tanulmányozva jött rá, hogy Romániában „nyilvántartott személyként” tartják számon.

Az SZNT elnöke nyílt levelében felidézte, hogy 2015-ben negatív nemzetközi visszhangot váltott ki a közrendre és közbiztonságra vonatkozó országos stratégia tervezete, melyben a székelység autonómiatörekvését olyan bűnügyi jelenségként jellemezték, amely állandó fenyegetést jelent az állampolgárok jólétére és biztonságára nézve. A vitatott bekezdés végül nem került be a stratégia végleges szövegébe, de tapasztalata szerint ennek ellenére alkalmazzák.

„A területi autonómia politikai meggyőződésünk része, egy olyan meggyőződésé, amelyet Románia Parlamentje elé terjesztett törvénytervezettel is kifejezünk. (.) Rendkívül veszélyes, ha a Belügyminisztérium, ha a Határrendőrség vagy bármely hatóság, amely a közrend és a közbiztonság fenntartásában illetékes, beavatkozik politikai kérdésekbe, és nyomást próbál gyakorolni” – fogalmazott Izsák Balázs, aki

arra figyelmeztette a belügyminisztert, hogy ez ellentétes Románia alkotmányával.

Az SZNT elnöke arra kérte a belügyminisztert, hogy töröljék a határrendészet adatbázisának a nyilvántartott személyekre vonatkozó jegyzékéből őt is, és mindazokat a személyeket, akik politikai meggyőződésük miatt élvezik a belügyi szervek kiemelt figyelmét. „Ez által az ön által vezetett minisztérium visszatérhet az alkotmányos keretek közé” – tette hozzá a Carmen Dan belügyminiszternek címzett nyílt leveléhez Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.