Lengyelország különben már aláírta a szerződést a modern amerikai páncélos fegyverek beszerzésére.
Jelenleg (május 18–20. között) zajlik Bukarestben a Black Sea Defence and Aerospace (BSDA) 2022, Kelet-Európa legnagyobb haditechnikai kiállítása, annak is a 8. kiadása. Ott pedig az egyik legnagyobb amerikai fegyvergyártó óriásvállalat, a General Dynamics standja olyan félreérthetetlen üzenetekkel van körbeplakátolva, amiből a kormány már sejtheti, hogy milyen tankokat kell majd beszereznie a közeljövőben.
„Abrams pentru România”, vagyis „Abrams Romániának” – áll az öles felirat egy tank képei, illetve a róla készült videófelvételek fölött, nem is olyan diszkréten jelezve, hogy ezt a tanktípust ajánlják melegen megvásárlásra, ez a páncélos fegyver ugyanis „A jövő technológiája”, amely „Gyors, határozott elrettentést” tesz lehetővé. General Dynamics egyik leányvállalata egyébként Romániában működik, nálunk szerelik össze a Piranha 5 páncélozott csapatszállító járműveket.
A vállalat képviselői a sajtó érdeklődésére nem kommentálták az üzenetek jelentőségét, de azt elmondták, hogy „az Abrams tankok megérkezése Kelet-Európába jelentős előrelépés lenne a modern hadviselés új korszakában”.
És természetesen ez „csak” egy fegyvergyártó cég, amelynek nyilvánvalóan az az érdeke, hogy eladja a portékáját, de érdemes számításba vennünk, hogy Lengyelország például április 5-ikén írta alá a szerződést 250 Abrams tank beszerzésére 4,74 milliárd dollárért (4,32 milliárd euró), ami azt mutatja, hogy bizony kormányzati érdekek is fűződnek hozzá, hogy modern amerikai tankokat sózzanak rá a kelet-európai szövetségesekre a szomszédban zajló háború feszültségét kihasználva.
A bukaresti hadászati bemutatón egyébként a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) külön standdal van jelen, ahol „bemutatja a nyilvánosságnak a terrorizmus elleni és pirotechnikai beavatkozási eszközeit, valamint egyéb technikai és kommunikációs eszközöket”. Szóval, ha kíváncsi rá, hogy mivel fogják lehallgatni a „kék szemű fiúk”, ha az „Autonómiát Székelyföldnek!” feliratú pólója miatt nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánítják, akkor most Bukarestben a helye!
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.