Eközben Besztercén gázszivárgás miatt meghalt egy család összes tagja. Ha elfelejtette befizetni az útadót, nemsokára megszabadulhat az automatikus pénzbírságtól.
FRISSÍTÉS: A Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap este elutasította Diana Șoșoacă másodszor is benyújtott elnökjelöltségét, miután az alkotmánybíróság szombaton úgy döntött, hogy a politikus nem indulhat az államfőválasztáson. Șoșoacă ezután ismét benyújtotta jelöltségét, de a BEC most már – az előző döntésével ellentétben – elutasította azt. |
Eredeti cikkünk:
Elég nagy politikai felzúdulást idézett elő az alkotmánybíróság szombati döntése, amelynek nyomán Diana Șoșoacă nem indulhat az idei államfőválasztáson. Az alkotmánybíróság két magánszemély panasza nyomán bírálta felül a Központi Választási Iroda(BEC) döntését, miután az korábban rendben találta és regisztrálta Șoșoacă államelnöki jelöltségét. A két panasztevő, Amalia Bellantoni és Mihai Gheorghe Ursa rasszista gyűlölettel és alkotmányszegéssel vádolta meg a botrányos viselkedéséről hírhedté vált Diana Șoșoacát.
A kilenctagú alkotmánybíróság szombati ülésén heten voltak jelen, közülük öten támogatták Șoșoacă jelöltségének elutasítását, ketten ellene szavaztak. Az öt igennel szavazó alkotmánybíró közül négy a PSD támogatásával került a testületbe, az ötödiket – Varga Attila –, az RMDSZ támogatja.
Șoșoacă azzal reagált, hogy a döntés Marcel Ciolacu PSD-elnök és államfőjelölt, valamint a titkosszolgálatok utasítására született. Szerinte azért zárták ki őt az elnökválasztási versenyből, hogy a második fordulóba George Simion AUR-vezér kerüljön, akit Ciolacu könnyebben legyőzhet majd.
A többi parlamenti párt reakciója egybehangzóan azt kifogásolja, hogy az alkotmánybíróság beleszól a demokratikus versenybe, holott minden állampolgárnak jogában áll részt venni a választásokon.
A PNL „kényszerkoalíciós” partnerét, a PSD-t támadja a döntés miatt: Nicolae Ciucă pártelnök és államfőjelölt szerint a szociáldemokraták fúrták meg Șoșoacă indulását, mivel minden vezető pozíciót maguknak akarnak: az államelnökséget, a kormányt, a parlamentet, az alkotmánybíróságot. Ciucă szerint a PSD ezzel „Vörös Vasfüggönyt” emel Románia köré.
Elena Lasconi, az USR államelnökjelöltje szerint a következő államfő személyéről a választóknak kell dönteniük, nem egy korrupt rendszer politikai cselszövéseinek. Lasconi úgy véli, ezzel a fejleménnyel Marcel Ciolacu álma teljesül.
George Simon AUR-elnök is úgy véli, hogy egy román állampolgár jelöléshez és megválasztáshoz való jogát egyetlen intézmény sem korlátozhatja.
Kelemen Hunor RMDSZelnök szintén úgy reagált, hogy nem az állami intézmények, hanem a választópolgároknak kell dönteniük egy jelöltről, és hogy mindenkinek jogában áll indulni a választásokon, ha nincs büntetőjogilag elítélve.
Mircea Geoană államfőjelölt szerint az alkotmánybíróság döntése demokráciaellenes, akkor is, ha esetleg az alkotmány szellemében született.
A PSD elutasította a liberálisok vádjait: Lucian Romașcanu pártszóvivő szerint semmi közük az alkotmánybíróság döntéséhez, a PSD ugyanis soha nem próbálta befolyásolni az igazságszolgáltatás döntéseit. Marcel Ciolacu azonban arról beszélt, hogy az alkotmánybíróságnak sürgősen meg kell indokolniuk a döntést, különben felmerül a romániai demokratikus rendszer sérülékenysége.
Az alkotmánybíróság döntései ellen nem lehet fellebbezni, hatásuk azonnali. Diana Șoșoacă belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba és szombaton éjfél körül, tíz perccel a törvényes határidő lejárta előtt újra benyújtotta jelöltségét a BEC-nél.
Holtan találtak egy családot péntek este a lakásukban Besztercén, miután a szomszédok riasztották a hatóságokat, hogy gázszagot éreznek. Az áldozatok egy házaspár (50 és 51 évesek) és a 27 éves lányuk. A család Spanyolországban élt, azért látogattak haza, hogy részt vegyenek egy esküvőn.
A helyszínre kiszálltak a tűzoltók, akik igen magas metángáz-koncentrációt mértek már a tömbházlakáson kívül is. Miután a lakásban megtalálták a három halott személyt, a tömbházat kiürítették és kiszellőztették.
A gázszolgáltató társaság elzárta a tömbház gázellátását, a szakemberek szerint a család lakásának erkélyén felszerelt, gázzal működő hőközpontjában egy nem megfelelően beszerelt alkatrészt azonosítottak.
A jelenlegi törvényi szabályozás értelmében az illetékes hatóság automatikusan szabja ki a pénzbírságot, ha kamerákkal bemérik, hogy valaki az útadó befizetése nélkül közlekedik autójával a romániai közutakon.
Ezen a gyakorlaton lazítana egy törvénymódosítás, amelyet már jóváhagyott a képviselőház közlekedés és infrastruktúra szakbizottsága és a következőkben kerül az alsóház plénuma elé.
A módosítás értelmében az útadó nélkül közlekedő sofőröket nem büntetnék automatikusan, hanem kapnának 24 órát az adó befizetésére.
Alexandru Andrei parlamenti képviselő, a módosítás kezdeményezője szerint erre azért van szükség, mert sok gépkocsivezető nem szándékosan mulasztja el az útadó befizetését, hanem mert egyszerűen elfelejti, és meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy korrigálják a mulasztást.
Az útadót ugyanis egy évre is előre be lehet fizetni, magánszemélyek esetében ez az összeg mintegy 140 lej. Útadó nélküli közlekedésért a kiszabható pénzbírság értéke 250-500 lej a személygépkocsik esetében, a nehéz járművek, kamionok esetében pedig 4500 lej.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
Románia pedig csak a különnyugdíjak miatt több száz millió eurótól eshet el.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
A vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatoknak nem kell tartalmazniuk a házastársak és gyermekek vagyonát és jövedelmét. Továbbra is árvízveszéllyel kell számolnunk.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
… közben az alkotmánybíróság leseperte az asztalról Simion úr óvását és bejelentette, Romániának van új elnöke… és Victor Ponta váratlanul előbújt egy kő alól, hogy megmondja, mi minden nem jó Romániában.