Hiába varázsoltak hazai hangulatot a vendégszurkolók, a szlovákok győztek Nagyszombaton.
Nem sokszor találkozik a magyar és a szlovák futballválogatott, de még a ritka meccseken sem terem babár a magyarok számára: a csütörtök esti ötödik, nagyszombati találkozó után is nyeretlen maradt északi szomszédjával szemben.
Hiába szurkolt több mint 2000 vendégszurkoló, hiába nem telt meg csak háromnegyedéig az Anton Malatinsky-stadion (14 235 néző volt a 19 ezer férőhelyes arénában), a magyar védelem – amelyben az első 80 percben a Kolozsvári CFR játékosa, Lang Ádám is pályán volt – bal felének hibái miatt a szlovákok nyerték a meccset.
Míg a legnagyobb sztár hazai Marek Hamsíkot tudta semlegesíteni a magyar védelem, a jobbszélső Albert Rusnák mindkét félidő végén átverte Korhut Mihályt, és előbb tökéletes helyzetbe hozta Ondrej Dudát, majd maga lőtt a balhátvéd lábai közül, takarásból a rövid alsó sarokba.
A második félidőben több bravúrt is bemutató Gulácsi Péternek e két lövésnél esélye sem volt, ezzel szemben a túloldalon Martin Dubrava mindent védett, a legnagyobbakat Szalai Ádám kapáslövésénél és Orbán Willi fejeseinél.
Az első félidőben inkább kivárásra játszó magyar csapat támadójátéka csak az utolsó félórában, Dzsudzsák Balázs beállása után lett veszélyes a szlovák kapura. A sokszor keménykedő, 18-szor szabálytalankodó szlovákok azonban jól felkészültek a magyar pontrúgásokból, így ők kezdték győzelemmel a novemberig tartó selejtezősorozatot, amely végén a csoport első két helyezettje jut ki a 2020-as tornára.
A csoport másik meccsén a világbajnoki ezüstérmes horvátok nehezen, vert helyzetből fordítva gyűrték le Azerbajdzsánt. Folytatás vasárnap, amikor a magyarok a horvátokat fogadják, a szlovákok pedig Walesben lépnek pályára.
Európa-bajnoki selejtezők, E csoport:
Szlovákia–Magyarország 2-0 (Duda 42., Rusnák 84.)
Horvátország–Azerbajdzsán 2-1 (Badaric 44., Kramaric 79., illetve Sejdajev 19.)
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.