// 2024. október 4., péntek // Ferenc
RMDSZ

Autonómia: lehet esély az érdemi magyar-magyar párbeszédre?

Kiderülhet, mennyire veszi komolyan az össztársadalmi egyeztetést az RMDSZ az autonómiatervezet meghirdetett vitájában.

Függetlenül attól, hogy az RMDSZ által a Székelyföld autonómiájának témájában kidolgozott törvénytervezet egyértelműen kampánycélokat szolgál – ezt igazolja elkészültének és bemutatás időpontjának időzítése - , arra elvileg megteremti a lehetőséget, hogy ha a kampány miatt hisztérikusan reagáló román politikummal nem is, a magyar közösségen belül érdemi vita kezdődjön a különböző autonómiakoncepciókról.

Az RMDSZ tervezetét politikai elemzők és a rivális magyar pártok részéről máris számos, megfontolandó bírálat érte. Többen is azt kifogásolják, hogy a jelenlegi megyerendszert veszi alapul, így a Hargita, Kovászna és Maros megyében létre hozni szándékozott székely autonóm régióban jóval nagyobb lenne a románok aránya, mint ha a történelmi Székelyföld határaiban jelölnék ki az autonóm terület közigazgatási határait.

Emellett amiatt is bírálják a tervezetet, hogy annak megvalósulását egy teljesen új alkotmány elfogadásához kötik, vagyis annak lehetőségét egy teljesen bizonytalan jövőbe tolnák el.

Ugyancsak számos bíráló megjegyzés hangzott el amiatt, hogy a projekt magyar verziója meglehetősen pongyola, mintha az utolsó pillanatban csapták volna össze.

Az RMDSZ mindamellett hivatalosan azzal a megjegyzéssel hozta nyilvánosságra a statútum-tervezetet, hogy ahhoz mindenki szóljon hozzá, román és magyar oldalról egyaránt. A jelenleg az RMDSZ csatlósaként politizáló Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is arra szólította fel a magyar szervezeteket: ne maradjanak „sértődötten” távol a vitától.
Az EMNP máris jelezte: hajlandó megvitatni a tervezetet.

Innentől mindkét félre – az RMDSZ-re és a vele szemben álló magyar pártokra, szervezetekre is – komoly feladat hárul.

Utóbbiaknak komolyan megalapozott, szakmai érvekkel és javaslatokkal kell előállniuk annak érdekében, hogy a projekt ne csupán az egyik magyar párt politikai kampányát szolgálhassa, hanem valóban a teljes romániai magyar közösség magáénak vallhassa. Ennek érdekében érdemi, tartalmi vita szükséges a projektről, a lehető legszélesebb szakmai, politikai és civil nyilvánosság bevonásával, politikai pártállástól függetlenül.

Többek között arra a kérdésre is meg kell próbálni választ találni, mi lesz a sorsa azon magyar közösségeknek, amelyek nem a Székelyföldön élnek? A székely autonómiastatútum körüli vitában ugyanis elsikkadhat a belső-erdélyi szórvány, valamint a partiumi tömbmagyarság ügye. El kell kerülni, hogy olyan helyzet álljon elő, mint az ötvenes években, amikor a székelyföldi autonóm terület létrehozása azzal járt, hogy a partiumi, közép-erdélyi magyar közösségekkel szemben annál erőteljesebben zajlottak az asszimilációs kísérletek.

Az RMDSZ autonómia iránti elkötelezettségének próbaköve az lesz, milyen mértékben lesz hajlandó valós, érdemi tárgyalásokat folytatni a többi magyar politikai párttal, illetve civilekkel, és mennyire veszi komolyan a politikai riválisok szakértői által tett, a tervezet jobbításának szándékával tett javaslatokat.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro