// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Átok ül a férfi kosárlabdán – a házigazda soha nem nyer?

// HIRDETÉS

Szeben nyerte a Román Kupát, pedig Kolozsvár is nagyon akarta.

Továbbra is él a rendezők átka a a férfi kosárlabda Román Kupában: 2008 óta képtelen a döntő torna (idén éppen Final Four, de korábban volt Final 8 is) aktuális házigazdája megnyerni a serleget. Pedig idén Kolozsvár úgy vágott bele a rendezésbe, hogy a legutóbbi három szezonban az U-BT vitte haza a kupát, 2016-ban Nagyváradról, 2017-ben Nagyszebenből, tavaly pedig Sepsiszentgyörgyről. 

Csakhogy közben változtak a szabályok, az előző három évvel ellentétben, amikor a kupában folyamatosan két hazai kosarast kellett játszatniuk a csapatoknak, idén ebben a sorozatban is a bajnokság légiós-szabálya volt életben, azaz egyszerre négy külföldi is a pályán lehetett.

Nem ez volt azonban a döntő tényező, az U-BT ritka gyenge napot fogott ki a Nagyváradi VSK elleni elődöntőben, hiába dobott Kyndall Dykes 25 pontot, ha a többiek közül senki sem érte el a tízet sem. A váradiak remek védekezése, és magas emberei hatékonyabb támadójátéka (a 13 pontos Nikola Markovics lett a meccs embere) már 14 pontos előnyt is jelentett, amit a végjátékban csak 70:66-ra tudott csökkenteni az U-BT. A másik ágról a Dinamót félgőzzel 82:78-ra legyőző Nagyszebeni CSU jutott a döntőbe, amely azt is megengedte magának, hogy légiósai közül éppen a csapatkapitány Kevin Hardyt (a szegény ember Kobe Bryantjét) pihentesse.  

A hazai csapat hiányában a fináléra csak félig telt meg a BT aréna (3800 néző), ám több száz fős szebeni tábor így is biztosította a hangerőt és a hangulatot. Csapatuk pedig szinte végig vezetve verte 88:78-ra Váradot, amely előtt csupán négy perccel a vége előtt csillant fel a remény a fordításra. Ekkor 77:77-re egyenlített a VSK, jött azonban Hardy két gólpasszal és egy triplával, miközben Várad már nem tudott akciókosarat dobni.

Hardy 17 és a lett dobógép, Justas Tamulis 20 pontja ellenére a döntő legjobbja a csak 13 pontig jutó, ám roppant sokoldalú (11 lepattanó, 6 gólpassz, 2-2 labdaszerzés és blokkolás) Monyea Pratt lett. 

A szebeni csapat történelme során először nyerte meg a Román Kupát, és húsz éves szünet után szerzett először trófeát: 1999-ben második bajnoki címét ünnepelhette. Ami miatt viszont a nagy ünneplés közepette máris kezdhetnek aggódni Szebenben: a rendezők átkával párhuzamosan a kupagyőztesek átka is megszületett 2009-ben, hiszen a legutóbbi 11 nyertes közül csak egy (az U-BT 2017-ben) tudta ugyanabban az évben a bajnoki címet is megnyerni.

Márpedig az alapszakasz győzteseként a CSU abszolút esélyesként várja a rájátszást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.