A PNL máris jelezte, hogy alkotmányossági kifogást fog emelni ellenük.
Döntő házként elfogadta hétfőn a szenátus az igazságszolgáltatás működését szabályozó 2004/304-es, és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről és működéséről szóló 2004/317-es jogszabály módosításait.
A 2004/304-es törvényt módosító javaslatot 83 támogató és 35 ellenszavazattal, a 2004/317-es jogszabály módosítását pedig 82 támogató és 36 ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a felsőház.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátorai szavaztak a módosítások ellen. A bizottságban előzőleg elutasított módosítások közül egy sem kapta meg a plénumban az elfogadáshoz szükséges szavazatszámot.
a szenátorok meghosszabbították munkaprogramjukat, amíg elfogadják mindhárom igazságügyi törvényt.
A 2004/317-es törvényt módosító javaslat értelmében közérdekű információkká válnak a bírák és ügyészek jogállására, az igazságszolgáltatás és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezésére, az ügyészségek és más közintézmények közötti együttműködésekre vonatkozó adatok.
A CSM ügyészi szakosztálya hagyja jóvá a legfőbb ügyész, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) főügyészének javaslatait egyes ügyészségi részlegek megalakításával vagy feloszlatásával kapcsolatban – szerepel az elfogadott szövegben.
A 2004/304-es törvény módosításaiba belefoglalták többek között
Ennek értelmében az új ügyosztály a jogszabály érvénybe lépésétől számított három hónapon belül kezdi el tevékenységét, és átveszi azoknak az ügyeknek a kivizsgálását is, amelyekben a nyomozás már folyamatban van, és az új ügyészségi részleg megalakulásáig nem zárul le.
Döntő házként elfogadta hétfőn a szenátus a bírák és ügyészek jogállását szabályozó 2004/303-as jogszabály módosításait is. A javaslatot 83 támogató és 36 ellenszavazattal fogadta el a felsőház.
Az előzményekről itt írtunk bővebben.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.