Marosvásárhelyen élő író vehette át a nemzet megmaradásáért kifejtett munkájáéért.
Tófalvi Zoltán romániai magyar író, történész kapta meg a Tőkés László Alapítvány által alapított Tőkés–díjat idén. A kitüntetést vasárnap adták át ünnepi istentisztelet, valamint az azt követő nyilvános kuratóriumi ülés keretében a kisvárdai református templomban.
Az alapítvány fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Lengyel Szabolcs, a kuratórium elnöke elmondta, a szervezet
díjazta a sorrendben huszadik Tőkés-díjjal a Marosvásárhelyen élő Tófalvi Zoltánt.
Az elismerést eddig olyan ismert művészek, egyházi és világi személyek kapták meg, mint Sára Sándor operatőr-filmrendező, Tempfli József római katolikus püspök, Szörényi Levente zeneszerző, Nemeskürty István és Szabó Magda író, Makovecz Imre építész, vagy Orbán Viktor miniszterelnök - idézte fel Lengyel Szabolcs.
A Tőkés László református püspök nevét viselő alapítvány a rendszerváltáskor alakult, célja, hogy elismerje azok munkáját, akik sokat tettek a nemzet megmaradásáért.
A vasárnapi ünnepi istentisztelettel egybekötött díjátadón Tőkés László szentbeszédében kifejtette,
az Erdélyben élő, egyénileg vagy közösségileg sokszor már teljesen kilátástalan helyzetben lévő magyarok túlélésében és felemelkedésében.
„Erre a szeretetre kell bíznunk magunkat, hiszen nem a szép lelkek üdvösségét jelenti csupán az élő hit, hanem ez élő és ható erő, amely záloga és egysége lehet a jövendőnknek és megmaradásunknak" - fogalmazott a püspök, európai parlamenti képviselő.
„Mert hiszen ki tudná rangsorolni a határon kívüli és belüli gondjaink súlyosságát és mértékét?" - tette fel a kérdést Tőkés László, válaszában pedig elmondta, sokszor irigylésre méltó ugyan az anyaországi magyar, de máskor
Tőkés László igehirdetésében Isten megtartó szeretetét és ebből fakadó kegyelmét kérte az erdélyiekre, a felvidékiekre, a délvidékiekre, a kárpátaljaiakra, és minden határon kívül rekedt magyarra.
Tófalvi Zoltán történész, író, újságíró, tévészerkesztő 1944-ben született Korondon, fő kutatási területe az 1956–os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi és romániai visszhangja, illetve a székelyföldi népi kerámia. Eddig tizenegy önálló kötete, több száz tanulmánya jelent meg az Egyesült Államokban, Magyarországon, Svédországban, Németországban és Romániában.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.