… a minden kisebbségre kínosan vigyázó Európai Unió végleg elkaszálta a Minority SafePack polgári kezdeményezést… és Nicușor Dan államelnök úr kapott egy verbális sallert egy divattervezőtől.
Beszámoltunk róla: pár nappal ezelőtt Bogdan Ivan gazdasági miniszter azt találta nyilatkozni, elképzelhető, hogy a parajdi sóbánya katasztrófáját egy hódcsalád idézte elő, mégpedig azzal, hogy létezett, mármint Parajd környékén. Az illetékesek pedig azért nem tudták elvégezni a szükséges javítási munkálatokat, mert a hódokat szigorúan védi a törvény. Vagyis nem lehetett őket kilakoltatni a helyszínről, tekintettel arra, hogy a természetvédelmi szervezetek akadályozták a folyamatot.
Nos, a szerdai napon jelentkezett az a brassói környezetvédelmi szervezet (Propark – Védett Területekért Alapítvány), amely annak idején kidolgozta a Parajd környékén található Natura 2000 természetvédelmi területek kezelési tervét. A szervezet közleményében az áll, hogy az érintett területen hód nem élt, tehát nem akadályozhattak semmiféle munkálatot azon a címen, hogy meg kell védeni a rágcsálókat. A vonatkozó környezetvédelmi törvények pedig kimondják, hogy a közbiztonság és közegészségügy – lásd a bánya beomlását és annak következményeit – előnyt élvez bármiféle helyi természetvédelmi célkitűzéssel szemben. Pont.
De ez mindegy is most már, hiszen előkerült egy még hülyébb teória is. Aki gyártotta: Dan Diaconescu, a hazai média legalját képviselő, börtönviselt és bukott tévés meg politikus meg közéleti antiszemélyiség. A jóember röviden azt állítja, hogy a magyarok okozták a parajdi bányakatasztrófát. 14 évvel ezelőtt ugyanis az történt, hogy valakik (nem tudni, kik) odaadták a parajdi sóbányát (csak úgy, tetszik érteni, fogták és odaadták) egy kolozsvári földrajzi társaságnak, amelyet (naná, ez az!) a magyar kormány támogatott. És amikor a román kormány 2013. február 27-én (nem előtte, nem utána, pont aznap) javításokat akart végezni a bányában, a magyarok megakadályozták! Megakadályozták! Megakadályozták!
Úgy tűnik, a hülyeség mostanság jobban árad, mint bármely csermely, patak, folyó.
A fenti alcím nem egészen igaz. Ugyanis az Európai Unió nem vigyáz kínosan minden kisebbségre. Csak azokra a kisebbségekre vigyáz kínosan, amelyeket kívánatosnak tart. Az őshonos kisebbségeket nem tartja kívánatosnak. Akkor sem, amikor a katalán függetlenségi mozgalmat a spanyol karhatalmi erők némi vérbe fojtották. És akkor sem, amikor egymillió európai uniós polgár aláírta a Minority SafePack polgári kezdeményezést, amelyben arra kérte a magasságos uniós portát (értsd, az Európai Bizottságot), ugyan alkosson már jogszabályokat az európai őshonos kisebbségek hatékonyabb védelme és támogatása érdekében.
Na, hát a magasságos uniós porta ismét diszkréten félrenézett. Ó, hát nincs itt semmi látnivaló (például uzvölgyi temetőgyalázás stb.), az őshonos kisebbségek úgy élnek, mint Marci Hevesen, védik őket a meglévő törvények, egyezmények, szabályok, egyebek. A magasságos uniós porta közönye messzire vezet, vissza a múltba, egészen az I. világháborút követő békeszerződésekig, de erről nem illik beszélni. Amiről illik: az összes többi kisebbségek jogvédelme.
Hogy miért írunk erről? Hát mert éppen ezen a csütörtöki szent napon került rá a pont az I-re: az Európai Unió Bírósága most mondta ki újra, és ezúttal végleg: jól döntött a magasságos uniós porta, amikor úgy döntött, nem akar jogalkotási javaslatokat kezdeményezni a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés alapján.
Szóval mumu rojál (vagyis nagy cumi) nektek, európai őshonos kisebbségek. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) közleményében idézik Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselőt, a FUEN elnökét, aki szerint a szervezet elfogadja a tisztelt bíróság döntését, ám jelzi, hogy az EU-nak ismét nem sikerült egyenlőbb és igazságosabb társadalmat biztosítani minden polgára számára. Szuper, tesszük mi hozzá: tehát a magasságos európai porta ismét bebizonyította amit mi, kisebbségiek olyan jól tudunk: vannak egyenlők, meg egyenlőbbek. Köszi, EU!
Emlékszünk még: Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök minden nyilvános megjelenésekor úgy nézett ki, mint akit épp a skatulyából húztak volna ki. Elegáns volt, ezt meg kell adni.
Nos, Nicușor Dannak nem az elegancia az erőssége. Mintha kicsit lógna rajta a condra, na, ahányszor lencsevégre kapják. Nem piszkos, nem kopott, csak… olyan mint egy szórakozott matematika professzor, ha tetszik érteni. Ugye Albert Einsteinnal van egy olyan anekdota, hogy megkérdik tőle, miért néz ki olyan… trén mindig. Mire azt válaszollja: külföldön azért, mert ott senki sem ismer, otthon meg azért, mert mindenki ismer.
Nos, Dan urat lassanként külföldön is ismerik (ha nem is épp mindenki), tehát… a divatvilág is felfigyelt az öltözködésére. És az egyik divattervezőtől kapott a jó elnök egy verbális sallert is. Alexandru Ciucu, aki a román sajtó szerint divatos férfiöltözeteiről is ismert, finoman jelezte, hogy ha már államelnök lett, Dan úrnak talán jobban oda kellene figyelnie arra, mit is ránt fel magára, mielőtt kiáll a nép elé. Mert az érthető, hogy Dan úr nagyobb hangsúlyt fektet a belbecsre, mint a külcsínre, ám egy államelnök a ruházatával is üzen, ha tetszik neki, ha nem.
Persze, jegyzi meg Ciucu úr, az államelnöknek nem kell úgy kinéznie, mint egy manökennek, ám azt sem szabad sugallnia, hogy nem érdekli a ruházata. Konkrét ajánlata is van a divattervező úrnak: itt a nyár, az államelnök viselhet vékony gyapjúzakót, például, kéket vagy világosszürkét, egyszerű fehér inggel és diszkrét nyakkendővel, vagy lazább helyzetekben akár nyakkendő nélkül. A nadrágról nem ejtett sót Ciucu úr, de biztos nadrágot is fog viselni az államelnök. Ha tetszik a divatvilágnak, ha nem.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.