Fotó: Nicușor Dan/Facebook
Fotó: Nicușor Dan/Facebook
Szombat reggel pedig újabb erdélyi városban láttak medvét.
Szombat délelőtt Parajdra látogatott Nicușor Dan államfő, ahol a sóbánya igazgatósági épületében Bogdan Ivan gazdasági és Tánczos Barna pénzügyminiszterrel, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel együtt bányászati és vízügyi szakemberek és a helyi hatóságok képviselői tájékoztatták a katasztrófa részleteiről. Az elnök érkezése után több száz helybéli lakos gyűlt össze a sóbánya előtt, akik még mindig válaszokat várnak az illetékesektől.
Az államfő a tanácskozás után elmondta, a bánya mintegy 130 alkalmazottja kárpótlásban részesül, a turizmusból élő többi helybéli sorsáról pedig a kormány fog dönteni. Azt is mondta, hogy szaktanulmányt kell készíteni, amelyből kiderül, hogy megmenthető-e a teljes bánya, vagy csak a turisztikai célokra használt felső szint. A tanulmány 3–4 hónap alatt készül majd el.
Nicușor Dan azt üzente, hogy meg fogják keresni a vétkeseket, a lakosságot pedig nem hagyják magára a bajban. Előbbi feladatot a kormányfő ellenőrző szervéne végzi el. Ennek megfelelően az ügyvezető miniszterelnök, Cătălin Predoiu szombaton el is rendelte a Miniszterelnöki Ellenőrzési Testület vizsgálatát.
Nicușor Dan a sajtótájékoztató után falugyűlésen is részt vett, majd szombat délután a Kovászna megyei árvízkárok helyszínén is tájékozódott.
Eközben Constantin Dan Dobrea, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatója szombaton arról beszélt, hogy az Európai Sótermelők Szövetsége arról biztosította őket, hogy nagy teljesítményű szivattyúkat, valamint munkásokat és szakértőket is küldenek a helyszínre, hogy ki lehessen szivattyúzni a bányából a vizet. Azt ugyanakkor még ki kell találni, hogy a sós vízzel mit kezdjenek, hiszen az egészet biztosan nem lehet csak úgy a környezetbe engedni.
A bányában lévő víz sótartalma a mintavételek szerint egyébként már most rendkívül magas: 160 gramm/liter.
Miközben az illetékesek, ahogy ez lenni szokott, egymásra mutogatnak – a Salrom sóipari társaság szerint a vízügyi hatóság feladata lett volna biztosítani a terepet, miközben a vízügyisek szerint az érintett terület a Salrom kizárólagos tulajdona, így nekik kellett volna elvégezni a munkálatokat –, Bogdan Ivan gazdasági miniszter nyilatkozott egy olyat, ami még kacifántosabbá teszi az egész történetet.
Mint mondta: azokat a beruházásokat – elsősorban a Korond-patak medrének elterelését –, amelyek megmenthették volna a bányát, egy hódcsalád jelenléte akadályozta meg. A hódok ugyanis védett állatok Európában az uniós törvények szerint, így a környezetvédelemért felelős szervek nem bocsátották ki az engedélyeket a szükséges munkálatok megkezdésére.
Ezt az információt egyelőre nem erősítették meg az illetékes szervek.
Bogdan Ivan egyúttal azt is mondta, hogy a minisztérium 300 millió lejt szán a sóbánya megmentését célzó sürgősségi beruházásokra.
Szombat reggel a Szeben megyei Medgyesen, a helyi stadion környékén láttak medvét.
A Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közölte: az 112-es segélyhívón beérkezett riasztás után Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyre a helyi lakosságot.
A helyszínre kivezényelték a rohammentősök (SMURD) egyik alakulatát.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
… úgy tűnik, közelednek Petre Daea miniszter fétismadara, a kormorán védettségének végnapjai… és egy simlis feljelentett másik három simlist, köztük egy álügyészt meg egy álszekust.

Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.