Április elsejei (nem) tréfa: rendőrök is felléptek egy temesvári színielőadáson

Ugye, két évig mindannyian szereplői voltunk  (és még mindig nincs vége igazán, sajnos) annak a grand guignol színházi előadásnak, amelyet a pandémia nevű direktor rendezett: elszigetelten, mindenféle megszorító „rendezői utasítások” közepette éltünk, és ja, a maszkok se hiányoztak az arcunkról (nem is annyira teátrálisan).

Az említett „előadás” idején ugyanakkor bezártak a színházak, mozik, kulturális és szórakozóhelyek, vagy épp negyed- vagy fél házzal működtek, szigorú igazoltatás mellett, természetesen. Nem csoda hát, hogy most, mikor egyesek szerint végre vége a szörnyű teátrumnak (mások szerint szünet van csupán), a kulturális és szórakoztató világ felrobbant.

Ez történt Temesváron is, április elsején (mint utóbb kiderült, igen rossz viccet hozott a bolondikus nap). Az egyik színházi társulat (ez is beszélő név, az esetre vonatkoztatva, Auăleu, vagyis Ajjaj) az első előadását tartotta a pandémiás időszak után. Mégpedig egy helyi kávéházban. Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című vígjátékát állították színpadra. Az előadást háromszor tervezték játszani, 400 foglalásuk volt. Az első előadásra péntek este került sor.

A hely megtelt, a közönség jól szórakozott, nevetett, tapsolt, végül is vígjáték, nem? Aztán, még este 10 óra előtt hirtelen színre lépett… a rendőrség. Persze, a derék közegek nem mentek volna oda maguktól, de hát valaki (feltehetően ideges szomszédok) felhívta a 112-ers sürgősségi számot, hogy balhé van a kávéházban. Kérdezték is a rendőrök, hol a balhé. Mire mondták, nem balhé van, kérem szépen, csak nevetés és taps.

Na, ha az van, akkor 200 lej bírság, csendháborításért. A tulaj fizetett, a színészek megkérték a közönséget, tapsoljanak halkabban és így ért véget az este. Mit is mondjunk erre. Ha Caragiale úr élne, úgy röhögne a sztorin, hogy a könnye is kicsordulna.