Azt mondja, jót akart, de hiába.
Az eddigi főkapitány-helyettes vezeti kedd estétől az országos rendőr-főkapitányságot, miután az este folyamán Liviu Vasilescu eddigi főkapitány derült égből villámcsapásszerűen bejelentette, hogy távozik a tisztségéből.
Igaz, a széke egy ideje már ingott, miután nyilvánosságra került egy felvétel arról, hogy az éjszaka leple alatt találkozott az egyik bűnözői klán vezetőivel.
Kedden este azt mondta, semmilyen törvénytelenséget nem követett el, jóhiszeműen járt el, lemondásával pedig a román rendőrség és belügyminisztérium elleni sajtóhadjáratnak akar véget vetni.
Az ügy háttere, hogy még augusztus 4-ére virradóra egy bűnözői klánok közötti leszámolás során halálra késelték a Duduianu-klánnak nevezett bűnszervezet vezetőjét, Emi Piant.
A rendőrség ezek után napokig nagy erőkkel volt az utcákon, hogy megelőzze a bosszút.
A meggyilkolt bűnözőt eközben – természetesen fittyet hányva az összes járványügyi szabályra – otthon ravatalozták fel, ravatala előtt pedig napokon keresztül tették tiszteletüket a bűnözői csoportok tagjai.
Persze mindez szinté a járványügyi előírások figyelmen kívül hagyásával zajlott.
Ezért szervezte meg aztán augusztus 9-ére virradóra Vasilescu a találkozót a Duduianu-klán vezetőivel egy, a közelben álló templomnál, hogy megpróbálja rábeszélni őket: temessék már el egyszer a halottat, hogy záruljon le a járványveszélyes ügy.
Ez végül meg is történt, csakhogy a titkosnak szánt találkozóról felvétel készült, amit az Adevărul augusztus 25-én nyilvánosságra hozott.
Azóta a közbeszédet egyik leginkább foglalkoztató téma az, hogy a rendőri vezetők feladatai között ott van-e az, hogy bűnözőkkel egyezkedjenek.
A felháborodás miatt most Vasilescu lemondott, de mint kiderült, nem teljesen önszántából.
Marcel Vela belügyminiszter ugyanis kedden este, amikor bejelentette, hogy Vasilescu utódjául az eddigi helyettes rendőr-főkapitányt, Edvard Mirițescut nevezi ki ideiglenesen, azt is elmondta, hogy előzetes beszélgetésük során Vasilescu elfogadta, hogy a rendőrség imázsának és hitelének megóvása érdekében lemondjon. Megjegyezte ugyanakkor, hogy azért továbbra is a rendőrség kötelékében kíván tevékenykedni.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.