// 2025. augusztus 22., péntek // Menyhért, Mirjam

Álljon meg a menet! Járt-e vagy nem járt Elon Musk Romániában?

// HIRDETÉS

Nevezett amerikai egyénnek az ország területére történő lépéséről a belügyminisztériumnak nincs tudomása.

Miután négy napja azon pörög a romániai média, hogy a nagy Elon Musk, Tesla és SpaceX ura, Twitter felvásárlója és még sok drága jószág tulajdonosa, a világ leggazdagabb embere a Brassó melletti törcsvári kastélyban ropta vasárnap este ideglelő halloweeni ritmusokra, most a belügy beleköpött az eloni jelenlétben annyira hinni szeretők levesébe.

Két belügyminisztériumi forrás (vagyis nevének elhallgatásával információkat kiadó tisztviselő) azt mondta a Libertatea portálnak, hogy a törcsvári kastélyban partizás ugyan volt, nagyemberek és sztárok is voltak, de sem Elon Musk, sem a szintén szívrepesve várt Angelina Jolie hollywoodi filmsztár nem lépett Románia területére.

Az is tény, hogy Elon Musk, aki a Twitteren szokott posztolgatni, nem tett közzé olyan bejegyzést, ami megerősítette volna, hogy mioritikus tájakon jár. Egy frissen sült kenyeret, péksüteményeket és szénhidrátokat dicsérő minapi posztjában azonban sokan azt látták megerősíteni, hogy a Tesla-vezér bizony Brassó megyében zabálja a házikenyeret és a túrós palacsintát, tehát itt van az országban.

Szóval egyelőre ott tartunk, hogy Elon Muskot senki nem látta Romániában, viszont sokan szeretnék hinni, hogy itt járt.

[democracy id="57"]

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

// még több főtér.ro