// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Alkotmányellenes a köztiszviselői kormányügynökség alkalmazottainak bérpótléka

// HIRDETÉS

Újabb kampánycélú osztogatást kaszált el az alkotmánybíróság.

Nem építhető be a köztisztviselői kormányügynökség alkalmazottainak alapbérébe az az 50 százalékos bérpótlék, amelyet júniusban szavazott meg számukra a román parlament, maga a pótlék azonban nem sérti az alaptörvényt - állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.

A törvényhozás az alapbér 50 százalékával egyenlő „veszélyességi és neuropszichológiai túlterheltségi" pótlékot irányozott elő az úgynevezett Köztisztviselők Országos Ügynöksége (ANFP) állományába tartozó, kevesebb mint másfél száz hivatalnoknak, oly módon, hogy a pótlékot beépítené az alapbérbe, így minden további juttatás alapját másfélszeresére növelné.

Ez utóbbi rendelkezés, amely további „pótlékos pótlékok" számolására képezne alapot, a taláros testület szerint alkotmányellenes előjogot jelentene az érintett köztisztviselők számára, ezért a vonatkozó szövegrészt megsemmisítette.

A törvénymódosítás ellen a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány emelt alkotmányossági óvást, arra hivatkozva, hogy az intézkedés hátrányos megkülönböztetést jelent más közalkalmazottakkal szemben, és a törvényhozók anélkül rendelkeztek a költségvetési kiadások növeléséről, hogy meghatározták volna annak forrását.

A média a törvény elfogadásakor úgy értelmezte, hogy a honatyák valamennyi köztisztviselőnek és közméltóságnak - tehát saját maguknak is - 50 százalékos „túlterheltségi" pótlékot szavaztak meg.

Birtalan József államtitkár, az ANFP elnöke az MTI érdeklődésére azonban tisztázta: valójában a bérpótlék nem a teljes, 130 ezer embert jelentő romániai köztisztviselői karra vonatkozik, hanem csak a munkájukat irányító kormányzati ügynökség 140 alkalmazottjára.

Egy hasonló jogvitában az alkotmánybíróság korábban kétszer is a Cioloş-kabinetnek adott igazat, amikor megsemmisítette a volt önkormányzati vezetőknek megszavazott extra nyugdíjat. A parlament kisebb módosításokkal másodszor is elfogadta ez utóbbi törvénytervezetet, amely ellen a bukaresti kormány ismét alkotmányossági óvást nyújtott be, és a taláros testület újfent megsemmisítette jogszabályt.

A 2016-os választási év folyamán a bukaresti parlament számos bér- és nyugdíjemelésről döntött, amelyek ellen rendre alkotmányossági óvást emelt a szakértői kormány, arra hivatkozva, hogy a parlament nem nevezte meg a többletkiadások költségvetési fedezetét.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap