// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Akkor mi is lesz az idei síszezonnal Romániában?

// HIRDETÉS

Aki vállalja a kockázatot, azt nem gátolják meg abban, hogy hódoljon a szenvedélyének. Az óvintézkedéseket azért nem árt betartani.

A nagy külföldi síparadicsomok országai is nehezen tudtak dűlőre jutni, hogy mi is legyen az idei síszezonnal, egységes európai döntésre szinte esély sem volt, főleg, hogy az Európai Bizottság nem is szólhat bele a tagállamok döntéseibe ezen a téren. Szóval Romániának is kár volna várnia arra, hogy megmondják, mit is kezdjen a sípályáival, így maga hozta meg a döntést: zöld utat enged működésüknek. Néhány már a román nemzeti ünnep hétvégéjén megnyitotta kapuit, az általános járványszabályok betartása mellett, azonban a működési feltételek nem voltak letisztázva.

Miután Raed Arafat belügyi államtitkár csütörtök este bejelentette, hogy meghosszabbítják a vészhelyzetet, arra is kitért, hogy a téli ünnepek alatt (is) nyitva tarthatnak a hazai síközpontok. Ezt a pénteki kormányülésen is megerősítették, semmi akadálya nincs annak tehát, hogy szállást foglaljunk a hegyekbe.

Az eddigi szabályok egyetlen kitétellel egészültek ki, éspedig a síliftekre vonatkozóan. A kabinos sífelvonók csak félkapacitással működhetnek, tehát egy 20 személyes zárt felvonót csak 10-en használhatnak egyszerre. Remélhetőleg ez nem vezet ahhoz, hogy óriási sorok alakulnak ki a liftekre várva, vagy ha mégis, akkor szigorúan betartatják a másfél-két méteres távolságot a várakozók között, ellenkező esetben nem sok értelme van a korlátozásnak. A többi felvonó egyébként normális keretek között működhet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép
Krónika

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép

A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.

Rendkívüli hőség várható Székelyföldön
Székelyhon

Rendkívüli hőség várható Székelyföldön

Narancssárga, majd vörös hőségriasztás lép életbe Hargita, Maros és Kovászna megyében a hétvégén, a meteorológusok szerint vasárnap már rendkívüli hőségre és fokozott hőérzetre kell számítani.

// még több főtér.ro