// 2025. július 20., vasárnap // Illés

Akiknek kétszeresen kell(ett) teljesíteni minden téren

// HIRDETÉS

A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum testnevelés- és sporttörténete jókora szelet emlékezetkultúra, mégpedig a javából.

Emlékszem, valamikor a nyolcvanas évek dereka táján, midőn kijártam a nyolc osztályt a kolozsvári 19. Általános Iskolában (ilyen számnevesre fokozták le akkoriban a hajdani Református Leánygimnáziumot, amelyet ma Apáczai Csere János Elméleti Líceumként ismerünk), felvételiztem és be is jutottam a Báthory István Elméleti Líceumba (amelynek a változatosság kedvéért 3. Matematika-Fizika Líceum volt a neve). Nem mondhatom, hogy minden szempontból jól éreztem magam a két év alatt, amikor a padjait koptattam, hiszen afféle jövevényként egyes tanárok kicsit görbe szemmel néztek rám.

Na de az osztály remek volt, a szünetek parttalannak tűntek (még azon a szikár udvaron is) és ami talán a legkedvesebb emlékem (az acélosodó barátságokon és bimbózó szerelmeken kívül)… ebben az iskolában tanultam meg focizni. Már amennyire egy magamfajta könyvmoly egyáltalán megtanulhat. Hatalmas meccseket játszottunk az udvaron, a lányok szurkoltak a pálya szélén, óriási bombák döngették a falakat a kapuk mögött és egyszer bizony egy ablak is áldozatul esett a sportszenvedélyünknek.

Piarista diákok tornatanáruk (Ozoray-Schenker Lajos) és igazgatójuk körében (1938)

Egy mágikus könyv

Hogy miért írom le mindezt? (És miért ömlene belőlem megannyi egyéb történet a báthorys időszakból, ha nem zárnám rájuk gyorsan az ajtót?) Mert egy könyvet lapozgatok. Killyéni András, Páll-Szabó Ferenc és Boros Miklós közös munkájának címe Testnevelés és sport a Farkas utca 2. szám alatt (Exit kiadó, Kolozsvár, 2021).

Van ennek a könyvnek egy sajátos mágiája. Mert persze, a legtöbb olvasó számára (ők azok, akik nem jártak soha a Báthoryba) a kötet egy korrektül megírt, megszerkesztett szakmai és ismeretterjesztő munka, kronológiával, rengeteg fotóval, még több névvel és adattal, ahogy kell. Aztán vannak azok az olvasók, akik valamikor jártak (vagy most járnak) a Báthoryba: ha ők nyitják ki a könyvet, a mondatok mögül minden oldalon emlékek, küzdelmek, arcok, sikerek, csalódások, a (nem csak) közelmúlt történelmének szövegben-mozduló képei kandikálnak ki. A szerzői bravúr abban rejlik, hogy a szerzők „beengedték” a kötetbe az elbeszélt történelmet (ijesztő idegen szóval oral history), az anekdotát, miáltal elillan a fent említett két csoport közt húzódó határ. Ami marad: kolozsvári, tágabb körben erdélyi, még tágabb körben magyar emlékezetkultúra.

Bacsó István rúdugróversenyen, az iskola udvarán (1938)

Régen minden… más volt

És akkor egy mondat erejéig visszautalnék a címre: hej, nem volt ám mindig úgy, hogy nekünk, magyaroknak kétszeresen kellett teljesíteni mindenben. Illetve ha volt is (tudjuk, a sport már csak ilyen, az ember folyton feszegeti a határokat), nem valamiféle külső nyomás hatására történt. Ha nagy vonalakban nézzük, 1579 és 1948 között (még a trianoni tragédia sem temette maga alá a katolikus iskolát) nagyjából minden rendben alakult (vagyis a nevelés szelleme nem halt ki benne), függetlenül attól, hogy a jezsuita atyákat éppen beengedték vagy kiűzték Kolozsvárról, az oktatás nyelve magyar volt, avagy sem, a kontyos fenyegette Erdélyt vagy a labanc, vagy hogy edzették-e a korabeli diákok a testüket is az ép lelkük mellett vagy inkább lazsáltak.

Apor Péter báró úr (a Metamorphosis Transylvaniae című jeles könyv szerzője) például 1686 táján beszámol arról, hogy az oskolában az úrfiak és páterek az udvaron lapdáztak, tekéztek, esős időben pedig például ostábláztak. Nos, ezt még nem lehet szervezett testnevelésnek nevezni (nem is nevezték annak). Ahhoz lapoznunk kell a könyvben bő kétszáz évet.

A Kolozsvári Atlétikai Club labdarúgócsapata (1907)

Sport és identitás

Na és most tessék figyelni: 1900 körül – amikor már tudatos testnevelési koncepciókkal álltak elő a kor tanár urai – ez volt az iskola kínálata: távolugrás, magasugrás, rúdugrás, 100 méteres síkfutás, súlylökés, súlyemelés, korongvetés, gerelyhajítás, sőt, ökölvívás, tőr- és kardvívás, birkózás, falábversenyjárás (ezt én is kipróbálnám), nyíllövészet… és FOCI! Azért nem semmi ez a lista.

A focihoz kapcsolódik (hát persze) az iskola történetének egy bájos meg egy pikáns története is. Kezdjük a bájossal: a focit (na jó, labdarúgást) Vermes Lajos torna- és vívómester vezette be az iskolába. Annyira ismeretlen volt ez a sportág Kolozsvár központjában, hogy a professzorok megrökönyödve kérdezték, mi fán terem. Ezt egészen pontosan maga Vermes tanár úr sem tudta: az elmélettel tisztában volt ugyan, a gyakorlattal azonban kevésbé. De innen át is adom a szót egy korabeli szem- és lábtanúnak:

„Ezután (mármint a szabályok enyhén szólva távirati ismertetése után Vermes tanár úr) közénk dobta a labdát és felszólított, hogy kezdjük el rúgni. Mi rúgtuk is, ki ahol és ahogy érte, nagyon ügyetlenül, mert szokatlan volt, nagy kiabálás és gyakori lökdösődés közepette...”

Ez volt a Báthory szervezettnek nevezhető focitörténetének kezdőrúgása, amelyet hej, de sok hasonló követett az azóta eltelt 120 év alatt.

A pikáns történet szervesen kapcsolódik a focihoz. Mert ahol foci van, ott a bunda is felüti a fejét előbb-utóbb. Az eset csak közvetetten kapcsolódik az iskolához: a Kolozsvári Atlétikai Klub focicsapatában több piarista diák is játszott, köztük egy Dávid Géza nevezetű kapus. És történt, hogy 1908-ban, a kerületi bajnokság döntőjének utolsó perceiben a KAC egy góllal vezetett, amikor Dávid „elaludt” a kapuban és a csapat gólt kapott, minek következtében a csapat elesett a bajnoki címtől. Na de az is kiderült, hogy Dávid úr azért zsákolt potyára, mert az ellenfél megtudta, hogy őkelme nagy kártyás, és biza odaszólt neki, hogy ha nem hunyja be a szemét védés közben, jelentik a katolikus gimnázium vezetőségének és a kapuőr úr repül.

A történetek mögött azonban feldereng az iskola egyik legfontosabb oktatáson túli szerepe: bármely más egylethez, társasághoz hasonlóan a szervezett testnevelési és sportesemények (iskolai, iskolaközi bajnokságok, évzáró versenyek stb.) formálták, illetve meg- és összetartották a közösséget. És az alma mater a két világháború közötti időszakban is magasra emelhette az identitás formálásának, megőrzésének e módozatait.

Daróczi Attila tanár úr órát tart

És akkor jött a kommunizmus...

Egészen 1948-ig kell lapoznunk, hogy a szó szoros értelmében beüssön a mennykő. A frissen berendezkedett kommunista rendszer egyetlen tollvonással elkobozta az iskolát a katolikus egyháztól. És ezzel a nagy múltú testnevelési és sporthagyományoknak is befellegzett. Elkezdődött a Báthory (és a többi erdélyi magyar iskola) módszeres, évtizedeken át tartó elnyomása. Hogy a kimagasló sporteredmények és a mögöttes közösségi megtartó erő nem sorvadt el, a testnevelő tanároknak, edzőknek – Réthy Károlynak, Hegedűs Sándornak, Killyéni Péternek, Balázs Ernőnek, Daróczi Attilának és a többieknek, a sor hosszú – köszönhető. Ők nevelték a kiváló magyar sportolók generációit, köztük a híres 73-asokat: Zörgő Éva gerelyhajítót, Pap János és Szabó Pál vívókat, valamint Mike Klára gyorskorcsolyázót. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy 1971 és 1978 között kimondottan sportra szakosodott osztályok is működtek a Báthoryban.

Crișan József országos bajnok a serdülők és ifik között

Akiknek mindent kétszer olyan jól kell...

Ez volt az az időszak az iskola (sport)életében, amelyre a cím utal. Emlékszem, nekem is azt mondta apám annak idején: Fiam, neked kétszer annyit kell tudnod, mint egy románnak, ha érvényesülni akarsz. A korabeli valóság visszaköszön a könyv oldalairól is: az egyik emlékező elmesél egy 1967-es sztorit. Iskolaközi röplabda-bajnokság, benevezett a Báthory fiúcsapata is. A keret tagjai jó sportolók, viszont röplabdában nem profik. De azért örömmel edztek, készültek a megmérettetésre. Az ellenfelek közt ott voltak a nagy röplabdázó hagyományokkal rendelkező román iskolák is.

Az újonc csapat előnyére vált, hogy a kutya sem ismerte őket, ezért nem is igen készültek fel ellene. Így történt, hogy legnagyobb meglepetésükre a döntőben találták magukat. Amelyet szintén megnyertek. Ám a döntnökök úgy ítélték, hogy a meccset újra kell játszani. És innen átadom a szót az emlékezőnek:

„Azért minket sem a gólya költött, éreztük mi, hogy csak a másságunk lehet annak az oka, hogy a döntőt újra kell játszani. Akkor egy életre megtanultuk, nekünk itt kétszeresen kell teljesíteni minden téren.”

A tényszerűség kedvéért: a csapat másodszor is győzött és minden döntnöki ármány ellenére elhozta a kupát.

Hoki a Báthoryban!

Sokan tudjuk, sokan emlékszünk rá, hogy időnként bizony kutya nehéz volt érvényesülni, magyarként emelt fővel járni a trikolór kommunizmus idején. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy a Báthory udvarán jégkorongbajnokság is zajlott. De kérem, mondhatná akárki, a jégkoronghoz jég kell! Hát persze, hogy kell. És ha kell, lett is. 1965 telén történt. Amikor még – sokan ezt is nehezen tudnák elképzelni – nem fedte beton az iskolaudvart. A friss havat a diákok hólapáttal széttolták, ledöngölték, éjszakára meglocsolták és másnapra kész volt a palánk. Aztán a belteret feltöltötték vízzel. Még egy éjszaka eltelt és tessék, ott volt a pálya. Műhelyórán elkészítették a kapukat, hokiütőket, korongokat. És máris lehetett hokizni. És hokiztak is, amíg a következő évben le nem aszfaltozták az udvart. Arra már sajnos nem lehetett pályát „önteni”. Megrepedt volna a felület.

Istenes Lóránd a 2018-as Sportolimpián

Nincs lehetetlen?

Hát, nem tudom. Elsőre az jut eszembe, hogy ezt csinálja utánuk valaki. Persze, ha tovább lapozunk a könyvben, egészen napjainkig, ma már senkinek se jutna eszébe ilyesmi. Ha valaki hokizni akar, elmegy oda, ahol van rendes pálya. Vagy más sportot űz a Báthoryban, igazán jó körülmények között. És ha úgy adódik (és épp nincs pandémia), részt vesz a 2015 óta évente megrendezésre kerülő erdélyi magyar sportolimpián.

Nem marad más hátra (történet még sok van a könyvben, de a többit az olvasóra bíznám, ha hiszi, ha nem, járjon utána), mint fejet hajtani a könyv szerzői előtt. Miként a mindenkori Báthory tanárai, diákjai, ők is letették az obulust mindannyiunk asztalára: elénk tárták közösségünk emlékezetének egy szeletét. Hogy ne feledjük, kik vagyunk és honnan jövünk. Tisztelet nekik érte!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok
Főtér

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
Krónika

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

Ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?
Székelyhon

Ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?

Nem mindennapi incidens szenvedő alanyává vált egyik olvasónk a Gelence és Hilib közötti határban nemrégiben. Ezek alapján joggal tevődik fel a kérdés, hogy éjszaka ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS