Egy új mezőgazdasági szabály miatt elégedetlenkednek a kistermelők. Kolozsvárra jön az IKEA?
Az Actual de Cluj és az economedia.ro portálok derítették ki, hogy a népszerű lakberendezési üzletlánc komolyabban is fontolóra vette, Kolozsváron is nyit áruházat a közeljövőben.
A megkérdezett cég arra utalt, a régi Carbochim-platformon elkezdett és a Iulius Group által fejlesztett RIVUS komplexum lenne célpont, és elismerik, hogy érdeklődnek a kolozsvári terjeszkedés iránt, de konkrét fejlesztővel való partnerségről vagy tervről nem esett szó válaszukban.
Az is kiderült, hogy mindig is érdekeltek voltak a kolozsvári terjeszkedésben, de már egy jó ideje keresik azokat a lehetőségeket és partnereket, amelyek a legjobban illeszkednek az omnichannel megközelítésükhöz és a beszállítókkal való bánásmódunk szigorú magatartási kódexéhez. Több információval azonban nem szolgált az IKEA, viszont megígérte, hogy azonnal jelentkezik, ha konkrétumok lesznek.
Az Actual de Cluj szerint a tárgyalások célja a RIVUS kereskedelmi komplexum jelentős részének átvétele, amely a régi Carbochim-platformon épül, és amely pontosan megfelelne az „omnichannel” koncepciónak (reprezentatív áruház az IKEA online vásárlások kiszállítására/forgalmazására).
A RIVUS képviselői egyelőre nem nyilatkoztak arról, hogy tárgyalásokat folytatnának az IKEA-val, az egyetlen hivatalosan bejelentett kiskereskedő ebben a projektben a JUMBO nevű áruház. A RIVUS képviselői viszont azt ígérték, hogy a bérlők tekintetében komoly meglepetésekkel rukkolnak elő, és a luxusmárkák mellett „regionális premierrel” a home&deco szegmensben is nyílnak majd üzletek.
Az IKEA Kolozsvárra hozataláról már korábban is spekuláltak, tavaly pedig az a hír járta, hogy a bukaresti és temesvári áruházakhoz hasonló beszállítói áruház megnyitásáról született megállapodás, ebből végül nem lett semmi, pedig Erdély-szerte örülnének egy megközelíthető áruháznak.
Új szabályokat hoznának a mezőgazdasági termelők számára: azoknak a termelőknek, akik saját terményeiket - legyen az gyümölcs vagy zöldség - akarják értékesíteni, kötelező lesz regisztrálniuk magukat az egészségügyi-és állategészségügyi hatóságoknál. Ez egy olyan terv, amelynek keretében a kistermelők legfeljebb 800 kg gyümölcsöt és zöldséget értékesítenek.
A hírre értelemszerűen a gyümölcs- és zöldségtermesztők is felkapták a fejüket, és nincs mindenki elragadtatva tőle, azt mondják, lassan mindent megtesz azért a román állam, hogy ne könnyen hozzáférhető román terményt és terméket egyen a lakosság. A kistermelőkre háruló nehézségek kapcsán egyikük elmondta: [az állam] „arra kötelezi őket, hogy engedélyt szerezzenek, hogy a programhoz való hozzáférés érdekében céget hozzanak létre. Alapvetően korlátozzák a kistermelők hozzáférését a mezőgazdasági támogatási programokhoz, a bürokrácia csak fokozódik. A mezőgazdaságban működő jogi személyek számára léteznek adókedvezmények, egy átlagos gazdálkodó szemszögéből nézve úgy tűnik, hogy kötelező engedélyt szerezni erre a célra.”
Az Egészségügyi Hivatalnál történő regisztráció után a zöldségtermesztőket rendszeresen ellenőrzik. Különösen azokat, akik savanyúságot és lekvárt készítenek. Az előkertekben, kapuban árusító termelőknek rendelkezniük kell majd élelmiszervédelmi felszereléssel és egy dokumentummal, amely igazolja, hogy mentesek az élelmiszerből származó betegségektől.
Fokozott lehűlésre figyelmeztetnek a meteorológusok a következő napokra-hétre, magas hegyeken több csapadék hullhat, viharos szél alakulhat is, ami hófúvást eredményezhet. Ennek fényében, aki mégis úgy dönt, hogy magasabb terepen, 1500 méter felett szeretne túrázni, kirándulni, azoknak a hegyimentők (Salvamont) a következőket ajánlják a veszélyek és balesetek elkerülése érdekében:
-jelzett utakon járjunk
-legyen nálunk: szélálló dzseki és egy polár (fleece) felső, amely melegen tartja a testünket, fejlámpa (pótelemekkel), térkép és iránytű a megfelelő tájékozódáshoz, multifunkcionális bicska, önvédelmi spray arra az esetre, ha vadállattal találkoznánk, külső akkumulátor telefonhoz, túlélőfólia, megfelelő mennyiségű élelem, termosz meleg teával, egy üveg víz és energiaszelet
-legyen hozzáférhető az 112-es segélyhívó az STS-applikáción (Különleges Távközlési Szolgálat)
-öltözzünk rétegesen. Ajánlottak a könnyen megszáradó, műszálas vagy gyapjú alsó rétegek, a felsők pedig víz-és szélállók legyenek.
-legyünk felkészülve extrém helyzetekre és mindig ellenőrizzük előtte az időjárást. Ha nem megfelelők az időjárási körülmények, inkább hanyagoljuk az utat.
-érdemes megismerni a saját tempónkat: nem kell sietni, a magashegyi túrák fárasztóak lehetnek, ezért jobb több, kisebb szünetet beiktatni annak érdekében, hogy konzerváljuk az energiánkat.
-folyamatos kommunikáció: szóljunk barátainknak, családunknak az utunkról, osszuk meg velük a túránk időtartamát, érkezésünk időpontját stb., hogy legyen egy biztonsági tervünk.
-ellenőrizzük a felszerelésünket, hogy működőképesek legyenek indulás előtt.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.